Kisebb korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Kisebb korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Bosnyák Zsolt az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) szerdai ülése előtt kivárhatnak a befektetők.

Az elemző szerint az OTP folytathatja oldalazását 16 500 és 17 000 forint között, a Mol emelkedése is megakadhat a 2450-2500 forint közötti ellenállásnál, és a Magyar Telekom is korrigálhatja az elmúlt napok remek teljesítményét, míg a Richter jegyzése beszorulhat a 30 és 50 napos mozgóátlagok közé. Úgy vélte, a BUX-indexben karnyújtásnyira van az 50 000 pontos lélektani határ.  

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,24 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 49 299,48 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 18 forinttal, 0,74 százalékkal 2444 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,02 százalékkal 16 800 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 424 forinton állt, forgalma 190,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8290 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com