Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, kérdésesnek tartja ugyanakkor, hogy ez mennyire lesz tartós.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte: kedden jelentős eladói nyomás alá kerültek a feltörekvő piacok, a hazai részvények közül az OTP-t büntették a befektetők, a bankpapír a lokális minimum alá került, a következő támasz 8 ezer forintnál húzódik.

A Mol továbbra is jól tartja magát, támasz 2900 forintnál, míg ellenállási szintek 2960, majd 3 ezer forintnál találhatók.
    

A Richter a 7 ezer forintos szint felett tudott zárni, a 7040-7075 forintos tartományban több meghatározó ellenállási szint található. A Magyar Telekom ismét lefelé vette az irányt, 320 forintnál található támasz. Az elemző felidézte azt is, hogy zöld kötvényeket bocsát ki az OTP Bank, a tájékoztatás szerint 400 millió euró összértékben, július 13-i értéknappal. A kötvények 3 éves futamidejűek lesznek, 2 év után visszahívhatók.
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 450,93 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 39 256,26 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,61 százalékkal 2932 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 382 forinttal, 4,48 százalékkal 8152 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 2,40 százalékkal 325 forintra gyengült, forgalma 125,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,63 százalékkal 7035 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com