Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Az általános negatív nemzetközi befektetői hangulatot nem tudta elkerülni a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, kedden azonban kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 9 ezer forintos szint alatt zárt, a következő meghatározó technikai szint 8720 forint közelében a 30 napos mozgóátlag.

A Mol jegyzése megközelítette a 200 napos mozgóátlagot, illetve egy fontos emelkedő trendvonalat, amelyek 2730 forint közelében húzódnak. Az elemző szerint a megerősített támasz jó eséllyel kitarthat és korrekció indulhat felfelé az árfolyamban, az első fontosabb ellenállás 2840 forintnál van.
    

A Richter továbbra is a 8150-8180 forintos ellenállási tartománnyal küzd, erre a következő napokban is érdemes figyelni, hamarosan nagyobb mozgás indulhat. A Magyar Telekom folytatta a negatív korrekciót, támaszok 335, majd 324 forintnál láthatóak - írta a szakértő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 711,57 pontos, 1,64 százalékos csökkenéssel, 42 631,81 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 48 forinttal, 1,71 százalékkal 2760 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 3,05 százalékkal 8900 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,59 százalékkal 336 forintra gyengült, forgalma 55,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,49 százalékkal 8140 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com