Kissé gyengült csütörtök reggelre a forint

Kissé gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama, de ezzel együtt is idei legerősebb árfolyama közelében maradt a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.A szerda estihez képest a forint csütörtök reggel fél nyolckor az euró jegyzése a szerda esti 345,95 forintról 346,34 forintra emelkedett, a dolláré 283,28 forintról 283,92 forintra, a svájci franké pedig 315,33 forintról 315,96 forintra.

    
A forint 0,10 százalékkal gyengült az euróval, 0,23 százalékkal a dollárral és 0,20 százalékkal a svájci frankkal szemben. Az euró jegyzése szerdán, nap közben 345,52 forint és 346,86 forint között mozgott, így a 345,52 forintos jegyzésen alakult ki a forint idei árfolyamcsúcsa a keddi 345,94 forint után. A dollánál maradt a keddi 282,72 forintos jegyzés a forint idei legerősebb árfolyama, amely a svájci franknál a keddi 314,93 forintos jegyzés után szerdán 314,67 forintos jegyzésen alakult ki.
    

A forint a csütörtök reggelre elszenvedett gyengüléssel együtt is közel fél százaléknyi erősödést ért el mindhárom devizával szemben a hét eleje óta. Az euróval szemben hétfői nyitóárfolyamához képest 0,49 százalékkal áll erősebben a forint csütörtök reggeli árfolyamán, a dollárral szemben 0,47 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,41 százalékkal erősödött.
    

Az év eleje óta a forint az euróval szemben 4,5 százalékkal, a dollárral szemben 4,3 százalékkal, a svájci frankkal szemben 5,8 százalékkal erősödött. A járvány következményei miatt március közepén elért idei árfolyammélypontjához képest a forint az euróval szemben már 6,2 százalékkal erősödött, a dollárral szemben pedig 8,7 százalékkal. A svájci frankkal szemben január elején állt idei leggyengébb árfolyamán a forint, azóta 6,2 százalékkal erősödött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com