Kitűnő nyári szezont zárt a Tisza-tó térsége

Kitűnő nyári szezont zárt a Tisza-tó térsége, a vendégek és vendégéjszakák száma 8-9 százalékkal nőtt, utóbbi elérte a 300 ezret - közölte Kovács Sándor a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón Tiszafüreden.Kovács Sándor szerint a tendencia folytatódik a szállásadóktól kapott visszajelzések alapján. Hozzátette: a térségben sikeresen működnek az ökoturisztikai attrakciók, folyamatosan fejlődnek a vízi és aktív turisztikai, valamint családbarát szolgáltatások, rendkívüli mértékben nőtt a kerékpárosok száma, a tó a horgászok közkedvelt állomáshelye.


    
Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a Tisza-tó, valamint az azzal földrajzilag egybefonódó Hortobágy térsége mintegy 10 milliárd forint értékben valósít meg beruházást a térség turizmusfejlesztése érdekében. Tiszafüreden, Ujvári Imre polgármester (Fidesz-KDNP) szerint az idei volt a legkiemelkedőbb turisztikai szezon az elmúlt három évben. A vendégéjszakák száma 2014-ben 83-84 ezer volt, 2018 augusztus végére 103 ezerre nőtt. A városban pályázati forrásokból fejlesztik a szabadstrandot, illetve a termálstrandot, megépül a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút.
    

Abádszalókon is szinte teltházzal működtek a szálláshelyek, főként július végétől augusztus végéig. Balogh Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, míg 2013-ban 300 magánszálláshely volt, tavaly 194-re csökkent számuk, idén azonban újraindult a növekedés. A településen egyebek mellett fejlesztik a szabadstrandot, megújul a melegített vizű fürdő, játszótér épül, valamint új rendezvényteret alakítanak ki.
    

Kisköre polgármestere, Magyar Csilla (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy a településen tíz futó TOP-os pályázat van, csaknem 2 milliárd forint értékben, ebből öt, több mint egymilliárd forint értékben érinti a turizmust, és a fejlesztések között említette a településen megépülő raftingpályát. Bornemisza János, Poroszló (független) polgármestere pedig arról számolt be, hogy a Tisza-tavi Ökocentrumban évente 200 ezer fizetővendég érkezik, idén már szeptember végére elérik ezt a számot, több mint 9 százalékos növekedés tapasztalható. Hozzátette: strandfejlesztés, kikötőfejlesztések lesznek a településen, és bővítik az Ökocentrumot is 800 millió forintból.
    

Augusztus végéig 45 ezer 997, a duzzasztóművön áthaladó kerékpárost regisztrált a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötvizig) Kiskörei Szakaszmérnöksége, ami már most jóval meghaladja a 2015-ös és 2016-os évek együttes forgalmát. Júliusban abszolút havi rekord született, miután 13 ezer 768 bringást számlált a Kötivizig, augusztusban pedig 10 ezer 100 kerékpárost regisztráltak Kiskörén, ami az eddigi legmagasabb augusztusi forgalom - ismertette Lovas Attila, a Kötivizig igazgatója. Hozzátette, hogy az idei éves kerékpáros-forgalom elérheti, sőt meghaladja az 50 ezret, ami újabb rekordot jelent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com