Kiugró hitelezési aktivitás a CIB Bank vállalati üzletágában

Rekorderedményeket könyvelhetett el a szeptemberben zárult harmadik negyedévben a CIB Bank vállalati üzletága: csak idén eddig 180 milliárd forint hitelt folyósított a pénzintézet a magyar vállalkozásoknak, ez több mint 30 százalékos növekedés 2018 első három negyedévéhez képest - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.A tájékoztatás szerint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) szegmensében rekordszintű, összesen 208 milliárd forint a pénzintézet kitettsége. A teljes hitelállomány az előző év azonos időszakához viszonyítva közel 35 százalékos növekedést mutat, ami jelentősen meghaladja a bankszektor vállalati hitelállomány-növekedését.

    
Az idén a szeptember végéig kis- és középvállalatoknak kihelyezett hitelek volumene több mint 150 milliárd forint, ami az előző évivel összevetve csaknem 19 százalékos gyarapodás, és várhatóan meghaladja a piaci növekedést. A nagyvállalatoknak folyósított hitelállomány pedig 497 milliárd forintra emelkedett, így több mint 40 százalékos a növekedés 2018 szeptemberéhez képest. Kiemelkedően sikeres az idei évben a növekedési hitelprogram (nhp) is, ahol a kis- és középvállalati ügyfélkörben 9 százalék feletti részesedést ért el a CIB Bank.


A CIB kkv-szektor iránti elkötelezettségét és intenzív értékesítési tevékenységét jelzi, hogy több mint 11 százalékkal nőtt azon vállalkozások száma, amelyek elsődlegesen a CIB Bank szolgáltatásait veszik igénybe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com