Kivárásra, enyhe csökkenésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Kivárásra, iránykeresésére, enyhe csökkenésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-vel közölte: bizonytalan kereskedésre számít a délutáni amerikai GDP-adat előtt. A mutató meghatározhatja az európai kereskedés irányát délután.

A Mol esetében az előző napi erős fordulat pozitív indikáció, az olajár esése ellenére emelkedik a részvény árfolyama. Pénteken az OTP osztalékfizetése áll a fókuszban, a bankcsoport összesen több mint 82 milliárd forint osztalékot fizet ki, ez részvényenként 192,49 forintot jelent, 2 százalék feletti osztalékhozammal.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint az olajipar áll a befektetők fókuszában az előző napi Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) döntését követően, így a Mol-részvények ára csökkenhet. Az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportálók kilenc hónappal, jövő március végéig meghosszabbították a kitermelés csökkentéséről szóló, június végén lejáró, eredetileg fél évre szóló megállapodást. Az elemző összességében minimális csökkenést vár a nap végére.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,90 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 34 349,11 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt. A Mol 325 forinttal, 1,48 százalékkal 22 220 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 0,72 százalékkal 8725 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,28 százalékkal 462 forintra csökkent, forgalma 413,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,21 százalékkal 6915 forintra esett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com