Kivárásra és emelkedésre számítanak a tőzsdén a szakértők

Folytatódó emelkedésre, illetve kivárásra és iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó szakértők.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az idei év legrosszabb hete után hétfőn a nemzetközi piacok végre emelkedtek. Az elemző egyelőre nem számít további markáns felfelé ívelésre. A határidős indexek alapján és az újabb Brexit-szavazás miatt kedden szerinte a kivárás és az iránykeresés jellemezheti a tőzsdéket, beleértve a budapestit is.  

   
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában azt írta: a hétfői jó szereplés után kedden folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén a rendkívül kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt. Az elemző szerint az OTP, a Mol és a Richter árfolyama folytathatja az emelkedést, a Magyar Telekom jegyzése ugyanakkor lefelé menetelhet tovább.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 531,11 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 40 819,55 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt. A Mol 22 forinttal, 0,68 százalékkal 3280 forintra erősödött, 663,2 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,46 százalékkal 12 100 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,16 százalékkal 467,50 forintra csökkent, forgalma 352,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,82 százalékkal 5310 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com