KKM: a magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak Budapesten

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.A KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, Budai Gyula azt indítványozta a thaiföldi szakembereknek, Anan Suwannarat agrárminisztériumi államtitkárnak és Sorravis Thanetonakm a thaiföldi Állategészségügyi Hatóság (DLD) főigazgatójának, hogy a sertéshús esetében is engedélyezzék Magyarországnak a regionalizációt.

    
Ez a közlemény szerint azért fontos a magyar exportőröknek, mert egy Magyarországot esetlegesen érintő sertéspestis járvány esetén, a thai hatóságok csak a fertőzött régióból tiltanák meg a szállítást, nem automatikusan az egész ország területéről. A miniszteri biztos rámutatott, hogy Bangkok 2018 decemberében, a madárinfluenza esetében, a baromfihús exportjánál már megadta ezt a könnyítést, köszönhetően a szigorú magyar állategészségügyi intézkedéseknek. "Így a mai tárgyalások után bizakodva várjuk a thai hatóságok döntését" - tette hozzá.
    

Budai Gyula a közlemény szerint a tárgyalás után elmondta: a 69 millió lakosú Thaiföld a délkelet-ázsiai térség második legnagyobb piaca. Elemi érdeke a magyar mezőgazdaságnak, hogy minél több előnyös megállapodást kössön Bangkokkal. Közölte azt is, hogy Magyarország nem szállíthat sertéshúst Thaiföldre, az oda irányuló évi 4,5 millió dolláros élelmiszerexport 73 százalékát a liba-és kacsamáj adja. Pozitív döntés esetén a magyar sertéságazatnak egy több tízmilliárd forintos piac nyílhat Délkelet-Ázsiában.
   

Budai Gyula kiemelte, hogy Magyarország az első ország, amellyel Thaiföld ilyen együttműködést tervez. Az ázsiai országban mintegy 200 ezer gazda, évente 18 millió sertést tenyészt, 3,3 milliárd dollár értékben, ennek ellenére lenne kereslet a jó minőségű, GMO-mentes magyar sertéshúsra, kiváltképp a prémium minőségű mangalicára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com