KKM-államtitkár: a térségen belüli kapcsolatok erősítik a külgazdaságot

A térség országai közötti kapcsolatok javításával erősödhet a magyar külgazdaság és mérséklődhet külkereskedelmi kitettsége - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) külgazdasági évnyitóján.Magyar Levente szerint a Közép-Európán belüli kapcsolatokat túlnyomórészt még mindig a német gazdaság határozza meg, Magyarországnak ezért keresnie kell a fejlesztési lehetőségeket a térség más államaival is.

    
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a gazdasági kapcsolatokat a politikától függetlenül is sikerre lehet vinni. Eredményesnek nevezte például a magyar-román külkereskedelmet, míg Szerbiában - mint mondta - a kétoldalú viszony javulásával párhuzamosan erősödik a gazdasági együttműködés.

    


Magyar Levente úgy véli, hogy a külföldre készülő magyar vállalatok érdekében le kell bontani a terjeszkedést ösztönző pályázatok földrajzi korlátozásait, és növelni kell a kis- és közepes vállalkozások (kkv) részesedését a kivitelben. Az első globális beruházási támogatások még az idén megjelenhetnek, és bővülhetnek a Balkánra irányuló befektetésösztönzés keretei is - közölte.       


Az MKIK nemzetközi ügyekért felelős alelnöke egyetértett a kkv-részarány növelésével, és azzal is, hogy a külgazdaságnak minél több együttműködésre kell támaszkodnia. Fasimon Sándor a magyar külkereskedelem szempontjából meghatározónak nevezte a balkáni államokat és a Kárpát-medencéhez kapcsolódó országokat.     


Az MKIK nyugat-balkáni tagozatának elnöke hangsúlyozta, hogy a külföldi célú magyar projekteket a fogadó államok fejlesztési igényeihez kell igazítani. Galambos Attila szerint Magyarország számára a Balkán nem csupán a közelsége miatt fontos, hanem azért is, mert a délszláv háborúk miatt megrekedt a fejlődésben, és a kisvállalkozások is találhatnak ott lehetőségeket.         


Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy véli, hogy elsősorban a hulladékkezelési, a zöld- és vízgazdasági technológiák előtt nyílhat meg a balkáni piac. Elavult a térség energiatermelése is, ráadásul a környezet- és klímavédelmi kötelezettségek is fejlesztésre ösztönzik az ottani országokat - tette hozzá.       


Kabai Éva, az Exim vezető nemzetközi menedzsere is a közeli országokat ajánlotta a külpiacokra készülő vállalatok figyelmébe. Egy korábbi felmérés szerint - mint mondta - a magyar cégek a Balkánt tekintik a legfontosabb külföldi célterületnek. Ragab Ádám, az Adriatic Appraisal Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a Balkán jelenlegi helyzete hasonlít arra, ami Magyarországot a 90-es években jellemezte. A térség ugyanakkor nem egységes, hiszen a horvát és szlovén piac telített, de közepesen fejlett Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina a magyar cégeknek is kedvező terepe lehet.     


Az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese szerint a Balkán legfejletlenebb térségeit sem szabad leírni, hiszen a magyar cégek Albániában is találhatnak beruházási lehetőségeket. Wolf László ugyanakkor azt is elmondta, hogy a külföldi tevékenység megkezdése előtt ki kell ismerni a helyi piacot, és nem lehet támogatásokra, hitelekre alapozni saját tőke nélkül.     


Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint Európa gazdaságát a kiegyenlítődés határozza meg. A régiós növekedés ennek megfelelően továbbra is jelentősen meghaladhatja az uniós szintet, éves átlaga a koronavírus elhúzódó hatása esetén sem csökken 2 százalék alá. A nyugati országok viszont aligha nőhetnek már jelentősebb mértékben, fejenként 40 ezer dollár feletti GDP-nél nehéz újabb bővülést elérni - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com