KKM-államtitkár: már kézzel fogható eredménye van a déli nyitás politikájának

Már kézzel fogható eredménye van Nigériában a tavaly márciusban meghirdetett déli nyitás politikájának, ennek eredményeként született például két nigériai és két magyar cég között együttműködési megállapodás - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szerződések aláírását megelőzően kedden Budapesten.

Hozzátette: Nigéria Afrika növekedési motorja, Magyarország számára kiemelt partner Dél-Afrika mellett, a mostani együttműködések pedig kiváló lehetőségek a magyar cégeknek, hogy technológiával, tudással betörjenek az afrikai piacra.

1

A Záriai Egyetem és az Agrár-Bioetanol Kft. közreműködésével 1,2 megawatt teljesítményű biogáz üzem épül az egyetem területén, a szoftvergyártó NNG Kft. pedig ezer navigációs szoftvert értékesít partnere, a nigériai informatikai vállalat, a Pajuno Ltd. részére.

Molnár István, az Agrár Bioetanol Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az erőmű csaknem 20 millió euró értékű beruházás keretében épül fel, felhasználva az egyetem által már kiépített infrastrukturális lehetőségeket. A végtermék villamosáram és kézfertőtlenítő krém, a termelés várhatóan 12-14 hónap múlva indulhat.

2

A megállapodás keretében az egyetem pénzügyi hozzájárulást is vállalt, valamint azt, hogy segítséget nyújt a helyi adottságokhoz történő adaptálódásban és a technológia engedélyeztetésében.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a kft. építette Magyarország egyetlen bioenergia farmját, valamint két biogáz-erőművet és négy erőmű megépítésében segédkezett. Hozzátette: a farm több mint 23 ezer tonna szén-dioxidot takarít meg évente.

A szerződést az ügyvezető igazgató és Ibrahim Garba, a Záriai Egyetem professzora írta alá.

Szombathelyi Péter, az NNG operatív igazgatója úgy vélte: Nigéria jó piaci lehetőség, hiszen az országban mintegy 21 millió autó közlekedik az utakon. Az NNG a használt autókba utólagosan beépíthető navigációs megoldásokban világelső, 70 százalékos piaci részesedéssel - tette hozzá.

3

A cég megalakulása óta azt a stratégiát folytatta, hogy az egyes le nem fedett piaci területeken elsőként lépett fel - mondta Szombathelyi Péter, aki Nigéria esetében is gyorsan növekvő piacra számít.

A szerződést az operatív igazgató és Patrick Jude Mbano, a Pajuno Ltd. ügyvezető igazgatója írta alá, aki szerint a termékek nemcsak pénzügyi előnyöket jelentenek, hanem biztonsági megfontolásokból is fontosak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com