KKM: Szingapúr az ASEAN-országok közül Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere

Szingapúr az ASEAN-országok (Dél-kelet Ázsiai Nemzetek Szövetsége) közül Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere; a kereskedelmi áruforgalom 2015-ben több mint 528 millió dollárt tett ki - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa szerdán az MTI-vel telefonon Szingapúrból.

Budai Gyula, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a délkelet-ázsiai országban, részt vesz az április 12-15. között Szingapúrban megrendezett Food and Hotel Asia szakvásáron, valamint a ProWine Asia borkiállításon.

Emellett megbeszéléseket folytat magas rangú helyi állami vezetőkkel, valamint a szingapúri üzleti élet képviselőivel.

asean

A múlt évi kereskedelmi áruforgalom annak ellenére volt jelentős - mondta a miniszteri biztos -, hogy a magyar agrártermékekre tavaly mintegy fél éven keresztül beviteli tilalom volt érvényben a baromfiinfluenza miatt a délkelet-ázsiai országban. Utalt arra: a kereskedelmi forgalomból a magyar élelmiszerek tavaly mintegy 5 százalékot képviseltek, ami mintegy 50 százaléka az előző évinek.

Jelezte: ez tette indokolttá, hogy Magyarország önálló nemzeti standdal jelenjen meg a két rendezvényen. A bormustrán 24 magyar borászat vesz részt, légyegében minden magyar borvidék bemutatkozik. Az élelmiszeripari szakvásáron 8 magyar cég állít ki, a Pick Szeged önálló standon mutatja be áruit.

A magyar kiállítást kedden meglátogatta a szingapúri ipari és kereskedelmi miniszter. Budai Gyula itt kétoldalú megbeszélést folytatott S. Iswarannal. Este pedig a magyar borokat mutatták be a szingapúri importőröknek.

Szerdán került sor a legfontosabb tárgyalásra Szingapúrban a helyi növény- és állategészségügyi hivatalban, ahol a magyar élelmiszerek kivitelének bővítéséről folytatott megbeszélést Budai Gyula a szingapúri karantén hivatal vezetőjével. A miniszteri biztos elmondta: most 5 baromfi- és 7 sertéshúst előállító magyar cég rendelkezik szingapúri exportengedéllyel.

A magyar húsexporton belül meghatározó a vízi szárnyas és a pulykaexport, de jelentős a magyar sertéshús-kivitel, ezen beül is egyre népszerűbb a mangalica. Hozzátette: várhatóan további két céggel bővül hamarosan a szingapúri exportengedéllyel rendelkező magyar élelmiszeripari cégek száma.

A két - egy baromfis és egy nyúlhúst szállító - cég akkreditációjáról, valamint a magyar marhahús szingapúri bevitelének engedélyezési eljárása felgyorsításáról is megállapodás született. Továbbá a magyar borászoknak is sikerült új piaci lehetőségeket teremteni.

Budai Gyula elmondta: sikerült tovább bővíteni a magyar élelmiszerek értékesítési lehetőségeit, ellensúlyozandó az orosz embargó hatását.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com