Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv: működnek az ösztönző intézkedések, csúcsra jár a napenergia

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglalt kiemelt feladat a környezetbarát napenergia hasznosításának növelése. Magyarország 2020-ban rekordokat dönt ezen a területen, hiszen a tavaszi teljesítmény-csúcs után októberben ismét a hazai áramtermelés minden korábbinál nagyobb hányadát fedezték a naperőművek. A kapacitások lendületes bővítését szolgálja a közcélú megújulóenergia-termelés támogatása, a második METÁR-tender benyújtási időszaka a napokban zárul le. A hazai energiaellátás importfüggőségének csökkentéséhez is nagyban hozzájárul, hogy a naperőművekből a hálózatra kiadott energia mennyisége 2018 elejéhez képest idénre több mint tizenháromszorosára nőtt - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn a tárca közleményében.Az ITM közleményében kiemelte, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

(Mavir) adatai szerint az ipari méretű napenergia-termelők adták a magyarországi áramtermelés több mint 26 százalékát október 4-én, a déli csúcsidőszak negyedórájában. A 2020. április 16-án mért, 22 százalékos rekordot adták át a múltnak a naperőművek azzal, hogy idén már másodszor múlták felül minden korábbi mutatójukat. Az október eleji napon 1034 megawattal (MW) megdőlt az 50 kilowatt (KW) feletti beépített teljesítőképességű magyar napenergia-termelők termelési csúcsa is.

   
A napenergia gyors térnyerését mutatja, hogy 2018 első negyedévében előállított 20 gigawattórához (Gwh) képest az idei első negyedévben már 266 GWh-ra nőtt a naperőművek által hálózatra kiadott villamos energia mennyisége. Ennek is köszönhető, hogy ugyanezen az időtávon a teljes bruttó villamosenergia-felhasználás több mint harmadáról 27 százalék közelébe mérséklődött az import részaránya - írják a közleményben.
   

Kaderják Péter kiemelte: a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar családok és a hazai vállalkozások is bővíthessék napenergia felhasználásukat. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv 32 milliárd forintot biztosít a kis- és középvállalkozások saját energiafogyasztásának legalább részleges kiváltását lehetővé tévő napelemes beruházások támogatására.


A közcélú energiatermelést a METÁR-tenderekkel ösztönzi az ITM, az első kiírás 2020 márciusában eredményesen zárult. A 72 nyertes pályázó évente 193 GWh villamos-energia mennyiséget állíthat elő környezetbarát megújuló forrásokból. A beruházások megvalósítására három év áll rendelkezésre, a döntés óta eltelt mindössze hat hónap ellenére a támogatott fejlesztések között már akad befejezett is. A második felhívás 2020. október 15-ig áll nyitva a pályázók előtt.
    

Az ITM közleményben hangsúlyozza, dinamikus a növekedés a napenergia háztartási szintű hasznosításban is: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint ezeknek a kiserőműveknek az összteljesítménye már meghaladta az 500 MW-ot. Előkészületben van a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez várhatóan 2021 júliusától vissza nem térítendő támogatást biztosító új program. Kiemelt cél, hogy a hátrányos helyzetű régiókban élő, megfelelő önerővel nem rendelkező nagycsaládok energiafogyasztásuk minél nagyobb részét saját napelemmel fedezhessék.


A rezsiterhek további csökkentése mellett az ITM feltett szándéka, hogy a több gyermeket nevelők is hozzájárulhassanak a klímavédelmi törekvések valóra váltásához. A tiszta energia hasznosítása így a teremtett környezet megtartásán túl a nagycsaládokban felnövekvő fiatalok szemléletformálásában is előrelépést hoz - hangsúlyozta az államtitkár.
   

Kaderják Péter hozzátette, a naperőművi termelés felfutásának és a Paksi Atomerőmű megbízható működésének köszönhetően Magyarország jó ütemben közelít vállalásai teljesítéséhez. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv intézkedései elősegítik, hogy 2030-ra a belföldi villamosenergia-termelés 90 százaléka karbonmentes forrásból származzon, 2050-re pedig elérjük a klímasemlegességet - tájékoztatott az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com