Költségvetés - Varga: a rezsicsökkentésnek köszönhetően nőhet a fogyasztás

A családi adókedvezmény kiterjesztésének, a pedagógus béremelésnek, valamint a rezsicsökkentésnek köszönhetően 1,9 százalékkal nő majd a háztartások fogyasztása 2014-ben, így a belső kereslet nagyobb mértékben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután a parlament megkezdte a jövő évi költségvetés általános vitáját.

varga_mihaly_kormanyVarga Mihály hangoztatta: a jövő évi büdzsé középpontjában a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése áll, ezért lehet a rezsicsökkentés költségvetésének nevezni.

Rámutatott: az elmúlt években a kormány által megtett intézkedések és a világgazdasági körülmények lehetővé tették az ideinél optimistább tervezést, a kormány jövőre 2 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos inflációval és 2,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A miniszter szerint az ország talpra állításához továbbra is arányos és kölcsönös tehervállalásra van szükség, így azok a szektorok, "amelyeket bevontunk a teherviselésbe (...) a mostani adóteherrel vagy központi elvonással kell, hogy számoljanak".

Varga Mihály hangsúlyozta: kiemelt cél a családok támogatása, a gyermekvállalás erősítése, ezért a legfontosabb intézkedésnek az adókedvezmény kiszélesítését nevezte a miniszter; az intézkedés 260 ezer családot érint majd.
Új elem, hogy azoknak az egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik tanulmányaik alatt gyermeket vállalnak, részben elengedik felvett diákhitelüket; erre 4 milliárd forint áll rendelkezésre - emelte ki Varga Mihály. Aláhúzta azt is, hogy a nyugdíjak jövőre is megőrzik vásárlóértéküket.

A pedagógus-béremelés átvezetése szintén megtörténik: 153 milliárd forint áll rendelkezésre többletforrásként a 2014-es költségvetésben, így jövőre is megvalósul a 2013-ban elindított béremelés. 2014 szeptemberében újabb béremelés lesz, ennek a fedezete rendelkezésre áll, 160 ezer pedagógust érintve - jelezte a miniszter.

Varga Mihály elmondta: a kormány célja, hogy a közfoglalkoztatottaknak a foglalkoztatási szempontból kritikus téli időszakban is legyen munkájuk, ezért téli közfoglalkoztatási program indul 2013. november 1-jén, amely 2014. április 30-áig tart, valamint 2014. év végén ismét elkezdődik. Erre a célra 2014-ben több mint 30 milliárd forint áll rendelkezésre.

A nemzetgazdasági miniszter megemlítette azt is, hogy az európai uniós források gyorsabb és hatékonyabb felhasználását szeretné elérni a kormány. 2013-hoz hasonlóan jövőre is lesz Beruházási Alap, amelyben a kormány a legfontosabb beruházásokat gyűjtötte össze.

A devizahitelesek problémájának megoldásáról Varga Mihály elmondta: mivel az eddigi visszajelzések alapján a bankok nem használták ki az időt a devizahitel-szerződések kedvezőbbé tételére, a nemzetgazdasági tárca kidolgozza javaslatait; a kérdéssel jövő héten érdemben foglalkozik a kormány, és az NGM időben széthúzott megoldásra tesz majd javaslatot, amely figyelembe veszi az ország reális teherviselő képességét is.

Varga Mihály elmondta: folyamatosan egyeztetnek a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) is a megoldásról. A miniszter az árfolyamszintet firtató kérdésre megerősítette: a forinthitelesek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mintha devizában adósodtak volna el.
Arra a kérdésre, hogy szóba kerülhet-e egy, a korábbi árfolyamgáthoz hasonló megoldás, a miniszter hangsúlyozta: "részben azokból a megoldásokból is ki tudunk indulni, amelyek az elmúlt két, két és fél évben felmerültek".
Varga Mihály elmondta: hibának tartaná, ha minden olyan ötletet "kidobnánk az ablakon", amely az utóbbi időszakban több tízezer devizahitelesnek tudott segíteni.

Az üzemanyagárakat illető kérdésre Varga Mihály elmondta: a kormány nem csökkenti a jövedéki adó szintjét jövőre. Hozzátette: a rezsicsökkentéssel a kormány egyértelművé kívánta tenni, hogy a háztartásokon kíván segíteni, és figyelembe véve a GDP-arányos 3 százalékos hiánykorlátot, a kabinetnek ennyire van lehetősége.

Varga Mihály azt is bejelentette, hogy az ingyenes készpénzfelvételt lehetővé tevő megoldáson dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Fidesz-frakció. Közölte: úgy látja, olyan megoldást tudnak találni a készpénzfelvétel ingyenességére, amely valóban tehermentesíti az ügyfeleket a készpénzfelvétel költségeitől, és megakadályozza, hogy a bankok ezeket a díjakat más módon terheljék rájuk.

A nemzetgazdasági miniszter a luxusadóról és a húsáfa csökkentéséről kifejtette: "a szakmai munkák a kormánydöntésig terjedtek, de van még néhány olyan kérdés, amelyet a kormánynak vizsgálnia kell a parlamenti vita megkezdése után is".

A kormány vizsgálja a luxusadót és a húsáfát is, de múlt héten úgy döntött, ezzel kapcsolatban nem kerül módosítás a törvényjavaslatba. A nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a parlament a későbbiekben kezdeményezhet változtatásokat.

"Még nem láttam olyan törvényjavaslatot, amelyet egy az egyben, pláne ha adóról van szó, fogadott volna el a parlament" - fogalmazott Varga Mihály.
Kérésre szólt arról is, hogy van négy-öt olyan adózási kérdés - ezek közé tartozik a bankkártyás fizetés illetékmentessége is - amelyekről a kormány már tárgyalt, de nem döntött, ezeket a következő kormányülésen zárja le.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com