Költségvetési Tanács: folytatódhat Magyarország gazdasági felzárkózása

A Költségvetési Tanács (KT) megítélése szerint a magyar gazdaság erős fundamentumai és a már bejelentett gazdaságpolitikai intézkedések biztosíthatják, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódjon - közölte a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület.A KT csütörtöki ülése után közzétett dokumentum szerint a 2021. évi költségvetési tervezés szempontjából meghatározó körülmény a koronavírus-járvány elterjedése, amelynek következményei alapjaiban megváltoztatták a globális és a magyar gazdaság idei kilátásait. A 2020-as gazdasági folyamatok megítélését illetően az ismert nemzetközi és hazai előrejelzések jelentősen eltérőek, de abban egységesek, hogy 2021-ben ismét növekedés következik be.

   
A 2021. évi költségvetés alapjául szolgáló prognózis arra épít, hogy átmeneti visszaesés után a magyar gazdaság 2021-ben növekedni fog (4,8 százalékkal), és a jövő évi gazdasági teljesítmény meghaladja a 2019-es szintet. "A Tanácsnak a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését" - olvasható a testület véleményében.
    

A KT azt a lehetőséget nem mérlegelte, hogy rövid időn belül a járvány újabb súlyos hulláma következik be, mivel az egy teljesen új szerkezetű költségvetést tenne szükségessé - közölték.

A tanács szerint a tervezetben a bevételi előirányzatok megfelelnek az azt megalapozó makrogazdasági prognózisban foglaltaknak, ugyanakkor a gazdasági prognózis bizonytalanságai miatt kockázatokat is hordoznak. A testület szükségesnek tartja a gazdasági prognózis mutatóitól közvetlenül nem függő bevételek - jövedéki adó, illetékbevételek, adókedvezmények miatt kieső bevételek - tervezett előirányzatainak további számításokkal történő megalapozását.
    

A kiadások tükrözik, hogy 2021-ben is szükség van a gazdaság további élénkítését, a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását eredményező programokra. Ehhez a gazdaságvédelmi alap, benne a nemzeti foglalkoztatási alapból létrejövő gazdaságvédelmi foglalkoztatási alap nyújt fedezetet. Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap a járvány elleni védekezéshez, illetve az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat (az egészségbiztosítási alap beolvasztásával) biztosítja.
    

A tervezet jelentős összegeket irányoz elő a családvédelmi és otthonteremtési intézkedésekre, valamint a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének javítására. A tanács egyetért azzal a célkitűzéssel, hogy a 2021. évi ESA szerinti hiány feleljen meg a törvényben foglalt 3 százalékos követelménynek és az uniós, azonos mértékű referenciaértéket se haladja meg, de a gazdaság fellendítéséhez szükséges költségvetési kiadások és adózási könnyítések biztosítása érdekében közelítse meg ezt az értéket.
    

A testület a 2021-re tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt akkor tartja teljesíthetőnek, ha megfelelő takarékossági intézkedéseket hoznak azokon a területeken, ahol az előirányzatok a 2020-as eredeti előirányzathoz képest csökkennek. Emellett elengedhetetlennek tartja a felülről nyitott kiadási előirányzatok biztonságos megtervezését - közölték.
   

A kitűzött hiánycél elérhetőségét tekintve a tanács kockázatokat is talált. A kockázatokat a szabad, a GDP 0,5 százalékát kitevő tartalékok csak részben képesek fedezni, ugyanakkor egy nagyobb tartalék a gazdasági növekedéstől vonna el erőforrásokat. A testület felhívja a figyelmet, hogy a 2021. évi költségvetésre kiható kockázatok döntő részben 2020-ban jelentkeznek.


Ezért megfontolásra ajánlja, hogy a költségvetésben egy jelentősebb, kedvező esetben 2021. március 31-e után feloldható tartalékot képezzenek. Ennek célszerű eszköze lehet az egyes fejezetek szintjén megjelölni azokat az előirányzatokat, amelyek elköltésére a kormány vagy az Országgyűlés döntése alapján csak akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha a 2020. évi gazdasági és költségvetési folyamatok a kormányzati prognózisnak megfelelően, vagy annál kedvezőbben alakulnak. A KT szerint így el lehetne kerülni mind a túlzott tartalékképzést, mind pedig azt, hogy kedvezőtlen esetben a költségvetési egyensúly megteremtéséhez előirányzatok zárolására vagy bevételek évközi növelésére kényszerüljön a döntéshozó.
    

A tanács megállapította, hogy a strukturális hiány 2021-ben sem éri el az 1,0 százalékos célt. Úgy látja ugyanakkor, hogy 2021-től a gazdaság magas ütemű növekedési pályájához visszatérve, a fenntarthatóságot erősítő gazdaságélénkítő programok folytatásával belátható távlatban teljesíthető lesz a strukturális hiány kritérium is.
    

A KT szerint a 2020. évi államadósság-mutató várható mértékére is erőteljesen hat a makrogazdasági pálya elmozdulása. Ezért tudomásul veszi, hogy a GDP-arányos bruttó államadósság 2011-2019 közötti csökkenése 2020-ban várhatóan átmenetileg megfordul, a költségvetési törvényjavaslat tervezete szerint az államadósság-mutató értéke 72,6 százalékra nő.
    

A tanács fontosnak tartja, hogy az államadósság-mutató csökkenő trendje a 2020-as átmeneti növekedést követően visszatér, és a mutató 2021 végére 69,3 százalékra mérséklődik. A 3,3 százalékpontos tervezett csökkenés megfelelő mozgásteret jelent az alaptörvényben foglalt államadósság-szabály és a törvényben foglalt előírás teljesüléséhez arra az esetre is, ha az államadósság vagy a GDP a tervezettnél némileg kedvezőtlenebbül alakul - jelezte véleményében a KT.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com