Költségvetési Tanács: megalapozott és elérhető az 1,0 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél 2020-ban

A Költségvetési Tanács (KT), a biztonsági tartalékokat is figyelembe véve, megalapozottnak és elérhetőnek tartja a 2020. évi, uniós módszertan szerint számított 1,0 százalékos GDP-arányos hiánycélt - állapította meg a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület. Varga Mihály pénzügyminiszter május közepén jelentette be, hogy a jövő évi költségvetés tervezetét a kormány kedden, június 4-én nyújtja be az Országgyűlésnek.Az MTI-hez hétfőn eljuttatott dokumentumban - a Kovács Árpád elnökletével az Állami Számvevőszék és a jegybank elnöke alkotta - háromtagú tanács egyetértését fejezi ki azzal, hogy a kormány költségvetési törvényjavaslatában a konvergenciaprogramban a jövő évre előirányzottnál kisebb deficitet tervez. A költségvetési hiány tervezett csökkentése alapvetően a kiadási oldalon történik, a bevételi oldalon pedig az adóalapok gyors növekedése segíti.

A tanács pozitívan értékeli a bevételek növelésére és - a gazdasági növekedést nem szűkítő területeken - a kiadások visszafogására irányuló lépéseket, amelyek eredményeként a hiány erőteljesen csökkenhet.

    
A KT egyben azt is megállapítja, hogy a strukturális hiány 2020-ban nem éri el a kitűzött 1,0 százalékos célértéket, azonban közel áll hozzá, ezért célszerű mérlegelni ennek összhangba hozását a kitűzött céllal. A testület helyes irányúnak tartja a törvényjavaslat tervezetének véleményezése alatt bejelentett újabb adó- és járulék intézkedéseket, valamint többletkiadásokat.


Azt a részüket azonban, amelyeket a költségvetési tervezet nem tartalmazott, az előirányzatok teljesíthetősége szempontjából kockázatnak ítéli, és szükségesnek tartja, hogy az Országgyűlésnek benyújtandó törvényjavaslat valamennyi intézkedés hatását bemutassa. Indoklásában a tanács ehhez hozzáfűzte, hogy a dokumentumban foglalt rendelkezések, bemutatott kormányzati célok és intézkedések alapján meghatározott előirányzatok a vélemény kialakításakor még nem voltak teljes egészében dokumentumokkal alátámasztottak, amit pótolni szükséges.
   

"A tanácsnak a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését" - szögezték le. A KT megítélése szerint a törvényjavaslat tervezete zárt makrogazdasági prognózison nyugszik.


A tervezet - a más ismert hazai és nemzetközi előrejelzések sávját (2,8-3,5 százalékot) meghaladó - 4,0 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2020-ra, ami akkor teljesülhet, ha megvalósul a keresetek és a háztartások fogyasztásának tervezett bővülése. A kitűzött növekedés elérését a versenyképességet javító további intézkedések támogathatják - állapította meg az elemzés. A testület indokoltnak tartja már 2019-ben meghozni azokat a termelékenységet, hatékonyságot erőteljesen javító intézkedéseket, amelyek révén nemcsak 2020-ban, hanem középtávon is fenntartható az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedés.
   

A tervezetben a bevételi és a kiadási előirányzatok a testület megítélése szerint alapvetően összhangban vannak a 2018. évi előzetes tény- és a 2019. évi várható adatokkal, valamint a 2020-ra tervezett makrogazdasági és államháztartási folyamatokkal. A bevételi előirányzatok teljesüléséhez a tervezés alapját képező makrogazdasági pálya megvalósulásán túl szükség van további gazdaságfehérítő intézkedések megtételére a kormány részéről.


Amennyiben a bevételek az év folyamán nem érik el az előirányzatot, arra fedezetet nyújtanak a korábbi éveknél magasabb, a GDP 1 százalékának megfelelő összegben megképzett tartalékok (az országvédelmi alap és a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata). Ezek magas szintje egyúttal megfelelő biztosítékot teremt a költségvetési egyensúlyra veszélyt jelentő külső körülményekre, kockázatokra és a nem várt kiadásokra - olvasható a jelentésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com