Komoly érdeklődéssel indult a lakásbiztosítási kampány

Komoly érdeklődéssel indult a lakásbiztosítási kampány a Netrisk adatai szerint: a kampány első napjaiban már háromszor annyian hasonlították össze, és kötötték újra lakásbiztosításukat a márciusi kampány ingyenes felmondási lehetőségének köszönhetően, mint tavaly.A Netrisk hétfői közleménye szerint az átlagos díj az új lakásbiztosításoknál alig több mint 36 ezer forint, ami mindössze 0,6 százalékos drágulást, gyakorlatilag stagnálást jelent éves szinten. Az első adatok szerint az ügyfelek 69 százaléka váltott biztosítót, míg 31 százalék a jelenlegi biztosítójánál marad, de kedvezőbb feltételekkel köt új szerződést.

A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy éves fizetési ütemmel, és átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel kaphatják az érintettek a legkedvezőbb díjakat.
A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a követkető napokban.

Vannak olyan lakóingatlan-tulajdonosok, akik az árverseny és az új lakásbiztosítási csomagok eredményeként a felére csökkenthetik az eddigi díjat, miközben az esetleges káreseményekre nyújtott biztosítási összegeket és a fedezeteket nézve növekedést érhetnek el. Azaz olcsóbban, sokkal jobb tartalmú biztosítást lehet kötni. Az első napok adataiból, az is látszik, hogy tavaly is kelendőek voltak, de most még népszerűbbek a jegybank kritériumrendszerének megfelelő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com