Komoly károkat okozhat a borászatoknak a meleg tél

Komoly károkat okozhat a borászatoknak a meleg tél, a Balaton mellett évek óta nem készítettek jégbort, s erre az idén is kevés az esély - erről Varga Bálint, a Varga Pincészet vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Badacsonyörsön.

2Hozzátette, nyolc-tíz napon belül eldől, mi lesz a szőlővel, de az enyhe tél 25-30 százalékos termeléskiesést is okozhat.

Az utóbbi húsz évben nem volt példa arra, hogy heteken át folyamatosan ilyen meleg legyen - jegyezte meg Varga Bálint.

Kifejtette, a pincészetnél még két hektáron van jégbornak való szőlő, ami csaknem mind kárba veszhet.
Varga Bálint elmondta, a szőlő most mélynyugalmi állapotban van, ekkor képes a növény a legnagyobb hidegeket is elviselni.

Egy-két héten belül azonban a szőlő átállhat kényszernyugalmi állapotra, s ha tovább tart a meleg idő és a talaj tovább melegszik, akkor beindulhat a szőlőben a nedvkeringés, sőt, a rügyek is kifakadhatnak. Ekkor egy hirtelen érkező erős fagy óriási károkat okozhat - fejtette ki Varga Bálint. Így azokon az ültetvényeken, ahol "kitavaszodik", a kár 70-80 százalékos is lehet.

Egy másik megközelítést említve úgy vélte, a tartós téli hideg elmaradásával később növényvédelmi problémák is jelentkezhetnek a szőlőben.

Jégbort 2010-ben készítettek utoljára a Varga Pincészetnél, de igazán jó jégbort csak 2009-ben, amikor a hőmérséklet a szükséges mínusz hét fok alá süllyedt.

Az évi négymilliárd forint árbevételt produkáló családi borászat több mint 250 hektáron termel szőlőt, ezer hektárról pedig felvásárolják a termést.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com