Koncz Zsófia: az új otthonfelújítási korszerűsítési program júniusban indulhat

A 108 milliárd forint keretösszeggel rendelkező új otthonfelújítási korszerűsítési program, amely az 1990 előtt épült családi házakra vonatkozik, júniusban indulhat el - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, az épületek energetikai korszerűsítése a célja a programnak, amelyben egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forint vehető igénybe, utóbbi a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes hitel között oszlik meg.
    

Az államtitkár az M1-en és a rádióban is kiemelte, hogy az egész javaslatot társadalmi egyeztetésre viszik, a részletek tavasszal lesznek meg. A programban elérhető támogatást szigetelésre, a melegvizes rendszerek korszerűsítésére, valamint nyílászáró és gázkazán cserére lehet fordítani. Fontos, hogy ezekkel a beruházásokkal legalább 30 százalékos energia megtakarítást érjenek el - tette hozzá az államtitkár az M1-en.
    

Koncz Zsófia kiemelte, az energiaigény és ezáltal az energiafogyasztás csökkentésével a cél, hogy minél inkább a rezsivédett sávhatár alatt tudjon mindenki maradni. Az államtitkár szerint ezt szolgálja a Napenergia plusz program is, ami napelemek telepítését és a tárolást is támogatja. "A magyar kormány minden erejével azon dolgozik, hogy a magyar családoknak tudjon segíteni" és ez hozzájárul Magyarország energiabiztonságához, energiaellátáshoz, energiaszuverenitásához - fogalmazott Koncz Zsófia.
    

Az államtitkár az M1-en és a Kossuth rádióban is elmondta, az új otthonfelújítási korszerűsítési program elindítását azért tartották fontosnak, mert a korábbi, már lezárult otthontámogatási programot több 100 ezer család vette igénye. Ráadásul az érintettek közül sokan energiahatékonysági beruházást (szigetelést, nyílászár cserét, napelem telepítést) hajtottak végre.
    

Koncz Zsófia beszámolt még a tavaly októberben indult és a héten lezárult országjáró energetikai fórum sorozatról is, amelyet sikeresnek nevezett. Ugyanis 19 vármegyében jártak, 22 fórumot tartottak, amelyeken csaknem 1500 településvezető vett részt. A rendezvényeken a résztvevőket az Energiaügyi Minisztérium részéről tájékoztatták a magyar energiapolitikáról és a futó pályázatokról. A településvezetők részéről pedig olyan témák merültek fel, mint például az energiaárak alakulása, a közvilágítás és a napelemek kérdése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com