Konjunktúrafórum - Varga: jövőre is 3 százalék alatt lesz a hiány
A választási évben sem ugrik meg az államháztartás hiánya, jövőre is a GDP 3 százaléka alatt marad a deficit, 2,9 százalék lesz az idei 2,7-2,8 százalék után - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 21. konjunktúrafórumán.
Varga Mihály kiemelte: Magyarország eddig elért eredményeit az Európai Bizottság legutóbbi országprognózisában is elismerte, például azt, hogy az államadósság is csökkenő pályára állt.
Az infláció mérséklődése miatt tarthatónak nevezte a jegybank kamatcsökkentési pályáját. Az eddigi eredmények között említette, hogy a gazdasági és pénzügyi stabilizáció hatásaként jelentősen csökkentek például a hosszabb, a 10 éves futamidejű állampapírok után fizetett kamatok. Míg a 2010 januárjában kibocsátott 10 éves dollárkötvényt 6,25 százalékos kamattal bocsátották piacra, 2013 februárjában 5,38 százalékra csökkent a papír kamata.
MTI

Hozzászólások