Kőolajkutató fúrásokat kezdett a Kanári-szigeteknél a Repsol

A spanyol Repsol olajvállalat megkezdte a próbafúrásokat a Kanári-szigeteknél, arra számítva, hogy jelentős kőolajmezőt találnak a tenger mélyén - közölte kedden a spanyol közmédia.

A feltárási munkálatok Fuerteventura partjaitól 54 kilométerre, Lanzarotte partjaitól 62 kilométerre zajlanak. A cég kutatóhajóját, a Rowan Renaissance-t a legkorszerűbb technológiával szerelték fel, és egyedülállóak azok a szondák is, amellyel a tengerfenék kőzetének rétegeit vizsgálják. Marcos Fraga, a Repsol szóvivője a spanyol állami rádiónak elmondta: reggel fél hétkor engedték le az első szondát. Először 1920 méteres mélységig fúrnak le, de a cél a 3100 méter elérése. Kétszáz ember vesz részt a munkálatoknak ebben a fázisában, amely a tervek szerint legkésőbb január végéig tart. Azután kiértékelik az eredményeket - tette hozzá.

kanariszigetek

A most megkezdett kutatásokat tiltakozások, tüntetések előzték meg. A Greenpeace környezetvédelmi okokból ellenzi az olajkitermelést a térségben, a Kanári-szigetek kormánya pedig attól tart, hogy az olajmező feltárása csökkentené a helyiek megélhetésének alapját képező turizmust. Követelték, hogy a spanyol kormány vonja vissza a Repsolnak adott engedélyt.

A Repsol korábbi állásfoglalásában azt hangsúlyozta, hogy talán egyetlen más ország sem tehet már szert akkora jelentőségű olajlelőhelyre, mint Spanyolország. Ha a becslések beigazolódnak, a kanári-szigeteki olajmezőkkel az ország olajigényének tíz százalékát lehetne fedezni. Spanyolország ezzel 30 milliárd eurót takaríthatna meg az olajimporton 20 év alatt.
http://www.rtve.es/noticias/20141118/repsol-inicia-prospecciones-petroliferas-canarias/1049902.shtml
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com