Kormánybiztos: a cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.A politikus elmondta, a Nemzeti Befektetési Ügynökség tavaly 13 milliárd euró értékű beruházást hozott Magyarországra. Ahhoz, hogy teljesüljön a célkitűzés, miszerint Magyarország 2030-ra a leginnovatívabb gazdaság szeretné lenni, a kutató-fejlesztő tevékenység nagyban hozzájárul - tette hozzá.
    

Ismertette: a Magyarországon 2000 mérnököt foglalkoztató szoftverfejlesztő evosoft Hungary Kft. olyan innovatív megoldást fejleszt ki, amelynek segítségével az online térben lehet modellezni egy gyár összeszerelését, ezáltal ki lehet szűrni az esetleges hibákat, időt és energiát lehet megtakarítani. A műsorban elhangzott, hogy az evosoft 3,4 milliárd forintos projektjét az ügynökség 680 millió forinttal támogatta, és 75 új, magas képzettséget igénylő munkahely jött létre Budapesten és Miskolcon.
    

Joó István arról is beszélt, hogy az ügynökség által Magyarországra hozott projekteknek körülbelül 70 százaléka high-tech iparnak minősül az IMF definíciója szerint.

"Az a cél, hogy olyan támogató környezetet hozzunk létre, amelynek segítségével a nagy gyáraknak automatikus lesz az erőteljes kutatás-fejlesztés" - jegyezte meg.
    

Kitért arra, hogy az evosoftéhoz hasonló projektekért nagy küzdelem folyik, hiszen a cégnek Európa számos országában van szoftverfejlesztő központja. Fontos, hogy a pénzügyi támogatások meggyőzhetik a vállalat menedzsmentjét, hogy Magyarorországon van jó helye egy ilyen projektnek. Magyarország a felsőoktatás és a szakképzés átalakításával a k+f igényeket megfelelő munkaerővel ki tudja szolgálni.
    

Elmondta, az evosoft fejlesztésének egyik helyszíne, Miskolc az elmúlt években nagy fejlődésen ment át, számos autóipari szereplő döntött úgy, hogy itt hoz létre termelési központot. A kormány fontos célkitűzése volt, hogy Kelet-Magyarország ipara erősödjön, ennek haszonélvezője volt Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc. A következő években az ország déli részének megerősítése a cél, ennek az egyik első lépése a szegedi BYD-projekt.
    

Kiemelte, Németország hagyományosan a legnagyobb beruházó Magyarországon, a teljes működőtőke-állomány mintegy 20 százaléka német vállalatoké. Ugyanakkor az elmúlt években a keleti - kínai, dél-koreai - tőke egyre nagyobb mértékben áramlik Magyarországra is. Ez nem a tradicionális nyugati partnerek rovására történik, tavaly is számos német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett. Öt megkérdezett német vállalatból négy ma is Magyarországot választaná beruházási helyszínként - fűzte hozzá.
    

A kormánybiztos szerint nem véletlen, hogy a Mercedes Kecskeméten bővíti kapacitásait, és a BMW Debrecenben építi meg új gyárát, hiszen szakképzett munkaerőt, és Európa legalacsonyabb adóit kínálják ezeknek a vállalatoknak. "Van egy politikai stabilitás is, ami azt jelenti, hogy ha egy befektetővel megállapodunk feltételekben, azt maradéktalanul teljesíteni tudjuk" - fogalmazott.
    

Joó István a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a befektetési ügynökség 2023-ban 10 k+f projektet támogatott, ezek által 810 új kutató-fejlesztő munkahely jött létre. A teljes k+f költés kétharmadát a vállalati kutatások jelentik, és "remény van arra, hogy a következő években a k+f tevékenység soha nem látott méreteket fog ölteni" - fogalmazott a kormánybiztos.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökség legnagyobb k+f projektjét, amelyet pénzügyileg támogatnak, a Samsung SDI hajtja végre 62 millió euró értékben számos magyar egyetem együttműködésével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com