Kormánybiztos: a Jövő hősei című élményprogram a fiatalokat szólítja meg

A 10-16 éves korosztály megszólítására, szemléletformálására szolgál a Jövő hősei, ifjúsági élményprogram, amelyre 153 iskoláscsoportban, 4600 fiatalt várnak - mondta Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára hozzátette, az élményprogramban az iskolás csoportoknak egy élő színházzal, kalandparkkal vegyes szabadulószobán keresztül mutatják be, hogy a ma hozott döntéseiknek a környezet és a fenntarthatóság szempontjából milyen rossz vagy jó hatásai lehetnek a jövőben.
   

Közölte, a világtalálkozón nagy hangsúlyt helyeznek a fenntartható működésre. Példaként említette, hogy a rendezvény helyszínén szelektíven gyűjtik a hulladékot, minimalizálták a papír felhasználását, mert a digitális tartalmakat helyezték előtérbe. Továbbá 183 kiállító standját újrahasznosítható anyagokból építették fel, ráadásul 40 elektromos busszal ingyenesen megközelíthető meg a Hungexpo a város több pontjáról.
   

Joó István kitért arra is, a Planet 2021 egyik célja bemutatni, hogy Közép-Európában a visegrádi országoknak igen komoly eredményei vannak a környezet- és a természetvédelemben, illetve a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az eredmények között említette, hogy Magyarország 2000-hez képest úgy csökkentette 24 százalékkal az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy közben 29 százalékkal növelte a GDP-jét. Arra is rámutatott, hogy míg az élelmiszerhulladék mennyisége Magyarországon egy személyre vetítve 65 kilogramm, az uniós átlag 92 kilogramm.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com