Kormánybiztos: már az expó szervezésénél is szempont volt a fenntarthatóság

Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök részvételével, koncerttel veszi kezdetét hétfőn este a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a Hungexpón, amelynek már a szervezésénél is kiemelt szempont volt a fenntarthatóság - közölte az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) export növeléséért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Joó István a fenntarthatóságot szolgáló megoldások közé sorolta, hogy a nagyközönség számára kedd reggel megnyíló kiállításra az eljutást negyven elektromos busz segíti, szelektíven gyűjtik a hulladékot, amelyet szétválogatva szállítanak el elektromos kukásautók, és a rendezvényre regisztrált 185 kiállító standjait is újrahasznosítható anyagokból készítették. Minimalizálták a papírhasználatot, helyette inkább applikációkon keresztül közölnek minden szükséges információt a látogatókkal. Ezzel párhuzamosan erdősítési programot is indítottak, amelyben idén mintegy 700 fát ültetnek - hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.
    

Joó István hatalmas eredménynek nevezte, hogy a rendezvényre mintegy 4600 diák látogat majd el, akiket rájuk szabott kiállítás is várja. "Bevetettük a XXI. század legújabb innovációit azért, hogy a legizgalmasabb és legérdekesebb módon mutathassuk be nekik a fenntarthatóság témakörét" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, az előzőleg kiválasztott 153 diákcsoport egy 75 perc alatt teljesíthető kalandpályán is végig mehet. Mivel erre a programra több mint ötszörös volt a túljelentkezés, ezért már felmerült, hogy kiállítás után állandó helyszínné teszik - jelezte.
    

Büszke volt arra is, hogy a 185 kiállító több mint egyharmada a visegrádi négyek (V4) államaiból érkezik: a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig mutatják be, hogy például az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén milyen előre lepések történtek Közép-Európában.
    

Joó István szerint a V4-ek jól kiegészítik egymást, hiszen Magyarország rendkívül erős például a víziparban, míg Csehország az okosváros koncepcióját képviseli leginkább, a szlovák cégek pedig energetikai kérdésekre fókuszálnak. "Itt Közép-Európában nekünk nagyon sok eredményünk van a fenntarthatóság és a környezetvédelem területén, és ezeket is be kell mutatnunk annak a több mint száz országból érkező vendégnek, aki ellátogat a Planetre a következő napokban" - hangsúlyozta a kormánybiztos. Közölte azt is, a rendezvényre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, és az étkezések, valamint a felszólalások kivételével kötelező a maszk használata is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com