Kormánybiztos: már több mint 550 üzleti tárgyalást bonyolítottak le a szakkiállítás keretében

Eredményes a kedden megnyitott Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó, a szakkiállítás két napja alatt már több mint 550 üzleti tárgyalást bonyolítottak le a kiállító cégek -  mondta Joó István, a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó lebonyolításáért felelős kormánybiztos csütörtökön az A pavilonban tartott sajtótájékoztatóján.Hozzátette: a szakkiállításon a visegrádi országok (V4) 183 kiállítója mintegy 20 ezer négyzetméteren mutatja be a fenntarthatósághoz hozzájáruló termékeit, szolgáltatásait, kutatási programjait, illetve egyetemi-felsőoktatási képzéseit.
    

A kormánybiztos fontosnak nevezte a fiatalok megszólítását, a szemléletformálást, és elmondta: ezért felépítettek Jövő Hősei elnevezéssel egy külön helyszínt az ifjúsági élményprogramoknak, ami szabadulószoba, kalandpark és élő színház "egyvelege". Az E és D pavilonokban a 10-16 éves korosztálynak azt mutatják meg, hogy mit jelent a fenntarthatóság, mivel járulhatnak hozzá a mindennapokban, és milyen kihívásokkal néz szembe a bolygó. A rendezvénysorozaton arra keresik a választ, hogyan lehet megőrizni a világot a következő generációknak. A legújabb digitális megoldásokat sorakoztatták fel, hogy  a gyerekek számára izgalmassá tegyék a programokat, és Joó István közlése szerint nagy az érdeklődés a játékos-interaktív bemutatók iránt.
    

Kitért arra, hogy elsősorban vidéki diákcsoportok a MÁV vonataival ingyenesen érkeznek a kiállításra, az egy hét alatt 153 diákcsoportot fogadnak a Hungexpón. Joó István közölte: sikerült az ide látogató iskoláscsoportoknak 21. századi létesítményt kialakítani. A népszerűsége miatt - közel hatszoros volt a túljelentkezés a programokra - tervezik a Jövő Hősei állandó kiállítássá alakítását, hogy később is megtekinthető legyen.
    

A Planet Budapest 2021 területén számos intézkedéssel óvják a látogatók egészségét, a belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges, a maszk viselése kötelező, számos kézfertőtlenítő pontot helyeztek ki, és gyakori takarítással is csökkentik a járványveszélyt - jelezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com