Kormánybiztos: újabb pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

    
Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.     


Hozzátette: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani. A kormánybiztos hangsúlyozta: a támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, amelyek nem az idei, hanem a jövő évben kerülnek megvalósításra. Ezek infrastrukturális és működési fejlődést jelentenek az önkormányzat/egyház számára, amelyet a közösség várhatóan legkorábban a jövő évben hasznosíthat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com