Kormányszóvivő: a köz- és a versenyszférában is kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése

A február több millió magyar embernek hoz magasabb bért, hiszen ezekben a napokban kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése a köz- és a versenyszférában is - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook oldalára feltöltött videójában pénteken.Közölte, az ápolók és a mentőápolók fizetése 21 százalékkal, a szociális dolgozóké pedig 20 százalékkal emelkedik. Utóbbiakra példaként az idősotthonokban, a bölcsődékben és a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókat említette. Hozzátette, hogy a kulturális területen tevékenykedők is 20 százalékos béremelést kapnak.
    

Egyúttal jelezte, emelkedett a rendvédelmi dolgozók, a rendőrök, katonák, tűzoltók és a katasztrófavédők fizetése is, ezen felül pedig magasabb fizetést kapnak a köznevelésben dolgozó - óvodai, általános iskolai és gimnáziumi - tanárok is. A kormányszóvivő elmondta a közszférában 2010 óta zajlanak az átfogó béremelési programok, csak az idei béremelésekre 800 milliárd forintot fordítanak.
    

Szentkirályi Alexandra rámutatott, a kormány újabb 750 milliárd forintos adóterhet vett le a magyar vállalkozásokról, hogy folytatni tudják a dolgozóik béremelését. A minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelése egymillió munkavállalónak hoz magasabb fizetést - ismertette. Emlékeztetett, a béremelések mellett az is emeli a jövedelmet, hogy a dolgozó szülők ezekben a napokban családi adó-visszatértést kapnak, átlagosan 450 ezer forintot.
    

Kiemelte, a béremelésekhez és az adócsökkentéshez szükséges több ezer milliárd forintot a kormány sikeres gazdaságpolitikája termeli ki. Rossz, elhibázott gazdaságpolitikával esély se lenne ekkora béremelésekre, adócsökkentésekre - mondta a kormányszóvivő. "Április 3-án arról is szavazunk, hogy folytatjuk a béremelések és adócsökkentések politikáját vagy visszatérünk a Gyurcsány-Bajnai korszakhoz, amikor tömegével veszítették el az állásukat a magyar emberek, agyonadóztatták őket és befagyasztották a béreket" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra, aki elmondta, Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com