Koronavírus-teszteket gyártó vállalatot vásárolnának fel Soros György és Bill Gates alapítványai

Bill Gates és Soros György amerikai üzletemberek alapítványai is részei annak a konzorciumnak, amely megvásárolná a Mologic nevű, brit székhelyű, koronavírus-teszteket gyártó vállalatot, az ezzel kapcsolatban kiadott közlemény szerint a cél a jövőbeni megfizethető, minőségi orvosi techonológia lenne - adta hírül csütörtökön a Forbes magazin.A hét elején napvilágot látott közlemény szerint Soros György, illetve a Bill és Melinda Gates által finanszírozott alapítványok új kezdeményezést jelentettek be "Globális Egészségügyi Hozzáférés" (Global Access Health-GAH) néven, amelynek célja egyebek közt az orvosi technológia terjesztése lenne világszerte.
    

A GAH a bejelentés szerint "legalább 41 millió dollárt" fektet be a tranzakcióba. A Mologic egyik fő profilját jelenleg az orrból történő mintavételre alkalmas Covid-tesztek jelentik. E gyorsteszteket a világ minden pontján használják, elsősorban azért, hogy segítségükkel újranyithassanak a boltok, szórakozóhelyek, megtarthassák a sporteseményeket. A gyorstesztek kimutatják ugyanis az esetleges pozitív eredményt azok esetében is, akik elkapták a kórt, de nem mutatják a fertőzés tüneteit, viszont megfertőzhetnek másokat.
    

Az Egyesült Királyságban és több más országban egyébként az ilyen jellegű teszteket második tesztnek kell követnie, mielőtt hivatalosan is megállapítják a diagnózist. A Mologic által használt technológia azonban felhasználható a dengue-láz, a bilharzia és a folyami vakság megállapítására is. Soros és Gates részt vesznek abban a - dollármilliárdosok alkotta - üzleti csoportban is, amely az úgynevezett "globális Dél" országait - Latin-Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia részeit - igyekszik az elkövetkezendő évek során támogatni az oltási kampányokban és tesztelésekben.
    

Sean Hinton, a Soros-alapítvány igazgatója a közleményben leszögezte, hogy a pandémia "fájdalmasan rámutatott az alapvető egyenlőtlenségekre" a globális közegészségügyben. "Ahogy azt a koronavírus-járvány alatt láthattuk, a tesztelések alapvető fontosságúak a fertőzés terjedésének megállításában, amely mindnyájunkat érintő ügy" - szögezte le Roxana Bonnell, a Nyílt Társadalom Alapítványok közegészségügyi szakértője.
    

A Mologic labort - amely orvosi kutatásokkal és labortechnikai fejlesztésekkel foglalkozik - 2003-ban alapította Mark Davis, a jelenlegi elnök-vezérigazgató és az édesapja, Paul Davis, a cég kutatási igazgatója. Paul Davis nevéhez fűződik a Clearblue nevű, 1988-ban forgalomba került terhességi gyorsteszt, amely az első, ilyen jellegű technológián alapuló teszt volt.
    

Vasárnap a brit Financial Times című lap azt közölte, hogy a vírus fertőzőbbnek tartott delta variánsa már 95 százalékban felelős a Dél-Afrikai Köztársaságban azonosított új esetekért, jóllehet az országban a lakosság csupán három százaléka kapta meg a koronavírus elleni oltás mindkét adagját. Mindeközben az Egyesült Államokban és Európában az oltási kampányokban történt jelentős előrehaladás nyomán vélhetően csökkenni fog azok száma, akik a pozitív teszteredményeket követően kórházi kezelésre szorulnak majd.  
    

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten bejelentette, hogy Afrikában még mindig csupán a kontinens 1,5 százaléka vette fel a vírus elleni oltást, azaz körülbelül 18 millió ember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com