Kőrösi Csaba: technológiai újításokat támogat az új magyar vízügyi alap
A Magyarországon létrejövő 200 millió eurós vízügyi alap jellemzően magyar startupok technológiai újításait támogatja - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.Ezek a technológiai újítások gyorsítják a vízügyi projektek megtérülését, javítják a tőkehatékonyságot és lerövidítik a beruházások idejét, tehát valószínűsíthető, hogy ez a 200 millió eurós befektetés növelni fogja a tőkeáramlást a vízipar felé - fűzte hozzá.
Évente 600 milliárd dollár befektetésre lenne szükség a víziparban ahhoz, hogy 2030-ra meg lehessen állítani a vízválságot - hangsúlyozta. Elmondta: elsősorban a mezőgazdaság vízhatékonyságának javítására lenne szükség, mivel a világban a víz 70 százalékát a mezőgazdaság használja és ennek 10 százalékos csökkentésével a megmaradt vízmennyiség elegendő lenne a városok hiányzó vízellátásának pótlására.
Áder János köztársasági elnök csütörtökön Stockholmban a Víz Világhétén tartott beszédében jelentette be, hogy Magyarország közel 200 millió eurós vízügyi alapot hoz létre, ezzel hívta fel a figyelmet a vízügyi befektetések növelésének fontosságára annak érdekében, hogy mielőbb megoldást találjanak a fenyegető vízválságra.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások