Korszerűsítette kivitelezői technológiáját a Délút Kft.

Új munkagépek beszerzésével, uniós támogatással, mintegy 553 millió forintos beruházással korszerűsítette kivitelező technológiáját Algyőn az út- és közműépítéssel foglalkozó Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.A fejlesztés során - amely költségeiből mintegy 388 millió forintot fedezett feltételesen vissza nem térítendő támogatás - a vállalkozás földmunkákhoz, közmű- és útépítéshez szükséges új berendezéseket állított üzembe.

Négy különféle, felületek, anyagok tömörítéséhez használatos munkagépet vásároltak, ezek valós időben képesek adatokat gyűjteni a föld vagy az aszfalt pillanatnyi állapotáról. Beszereztek egy aszfalt- és betonrétegek terítésére alkalmas berendezést is, amely a tervek digitális állományai alapján tudja változtatni - a többi közt - a lefektetett anyag vastagságát.
    

A vállalkozás algyői telephelyén építettek egy alkatrészraktárat és gumiszervizt, ahol a saját járművek mellett külső megrendelők számára is végeznek teljes körű gumijavítást. Elkészült egy új szervizépület is, amellyel megduplázták a cég karbantartási kapacitását. Az épületek fűtését és hűtését korszerű hőszivattyús rendszer biztosítja.
    

A jelenlegi formájában 1996 óta működő cég kezdetben homokbánya műveléssel, szóródó tömegáruk fuvarozásával, rakodásával, földmunkák végzésével foglalkozott. A vállalkozás az elmúlt több mint negyedszázadban a térség meghatározó út- és közműépítő társaságává fejlődött. A Délút Kft. az út- és mélyépítés mellett csatornázási munkálatokat, rekultivációs munkákat, külszíni építőanyag bányászatot, árufuvarozást végez, akkreditált minőségvizsgáló laboratóriumot, valamint 2008 óta aszfaltkeverő üzemet is működtet.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a családi tulajdonú, több mint kétszáz alkalmazottat foglalkoztató Délút Kft. tavaly az értékesítésből származó nettó árbevételét 11,9 milliárd forintra növelte, ami több mint 55 százalékkal haladta meg az előző évit. A vállalkozás 2021-ben 1,181 milliárd, tavaly 2,127 milliárd forint adózott eredményt ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com