Korszerűsítette perbáli húsüzemét a Spar

Több mint egymilliárd forintból fejlesztette perbáli húsüzemét a Spar Magyarország, amely a bicskei húsüzemmel együtt Közép-Európa egyik legkorszerűbb élelmiszer-előállítási helyszíneit mondhatja magáénak - tudatta az áruházlánc az MTI-vel szerdán.A tájékoztatás szerint 2021-ben és 2022-ben az 1,1 milliárd forintból megvalósult beruházás részeként bővítették a segédanyag-raktárt, ahová új polcrendszert is telepítettek, átalakították a teljes gépészetet, új dörzsgenerátort vásároltak, bővítették az eszközmosó helyiségeket, korszerűsítették a világítást és a mai kor elvárásainak megfelelő takarékos és környezetbarát CO2-alapú hűtési rendszert telepítettek.
    

A munkálatok a meghatározott ütemterv alapján 2022 második felére be is fejeződtek. A felújításnak köszönhetően nemcsak az üzemfelújítás történt meg - padozat javítások, segédanyag raktár bővítés, világítás korszerűsítés, tolóajtók cseréje -, de kibővített tárgyalóval, felújított irodai mosdókkal, új dolgozói étkezővel és tálaló konyhával is gyarapodott a perbáli telephely - ismertette a közleményben Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője.
    

A Spar bicskei húsüzeme 19 évvel ezelőtt 70 fővel kezdte meg a munkát, míg jelenleg már közel ötszázan dolgoznak a bicskei és perbáli üzemekben, miközben a termelés nagyságrendje az indulási mennyiség 120-szorosára növekedett. Tavaly a bicskei üzem nettó forgalma 53 milliárd forint volt, míg a perbálié meghaladta a 8 milliárd forintot. A két egységben több mint 1,5 millió kilogramm bontott marhahúst és közel 30 millió kilogramm bontott sertéshúst dolgoztak fel, és 38,7 kilogramm saját márkás termék készült 2022-ben. A Regnum Húsüzemekből kikerülő termékeket a Spar a saját önellenőrző üzemi laboratóriumaiban, illetve független, akkreditált laboratóriumban is folyamatosan vizsgálja, hogy ezek alapján is megfeleljen a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és minőségi követelményeknek - írták.
    

A Spar Magyarország 915,7 milliárd forint bruttó árbevételt ért el 2022-ben, 15,6 százalékkal többet az előző évinél. A vállalat 623 üzletet működtetett 2022 végén, ebből 248 volt a franchise-üzlet. A foglalkoztatottak száma mintegy 14 ezer volt, ezen felül még 3200-an dolgoztak a franchise-üzletekben. Beruházásokra az elmúlt öt évben 149 milliárd forintot, ebből tavaly 31 milliárd forintot fordított a Spar Magyarország.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com