Kósa Ádám: több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben támogatással

Több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben rehabilitációs támogatással - közölte a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.Kósa Ádám hozzátette: a támogatásra fordított összeg a 2013-as 35 milliárd forintról 69,5 milliárd forintra nőtt, ez is mutatja, hogy a kormány elkötelezett a fogyatékosság ügye iránt, folyamatosan támogatja a védett foglalkoztatást nyújtó munkahelyeket.

Az államtitkár elmondta, a 376 támogatott szervezet között vannak egyesületek, alapítványok, nonprofit és profitorientált cégek egyaránt. Az akkreditáció szerint a foglalkoztatóknak biztosítaniuk kell az akadálymentes munkavégzéshez szükséges feltételeket. A támogatást elsősorban bérekre, valamint a munkafeltételek kialakításának költségeire fordíthatják a munkaadók.

Ma Magyarországon 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, akiknek a 75 százaléka a nyílt munkaerőpiacon helyezkedett el. Sok megváltozott munkaképességű dolgozó magas hozzáadott értéket képviselő munkát tud végezni - jegyezte meg.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tanácsa az európai szociális pillér részeként azt fogadta el, hogy az EU 2030-ra érje el a 78 százalékos foglalkoztatottságot, miközben Magyarország 85 százalékot vállalt. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának hazai aránya 2010-ben 18 százalék volt, most 50 százalék. Az a cél, hogy elérjük a 60 százalékot, de akkor leszünk elégedettek, ha az ő esetükben is 85 százalékos lenne a foglalkoztatási arány - mondta Kósa Ádám.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com