Közel 10 százalékkal bővült a belföldi turizmus a harmadik negyedévben

A portál korábbi adatai szerint az első negyedévben 8, a másodikban pedig 15 százalékkal nőtt a belföldi turizmus, és jó esély van rá, hogy a negyedik negyedévi növekedés is meghaladja majd az előző évit.

Az MTI-nek küldött csütörtöki közlemény szerint a rövid vakáció volt a legnépszerűbb az idei szezonban is, az 1-2 éjszakás foglalások együttesen az összes foglalás több mint felét tették ki. Az átlagos foglalási érték 54 205 forint volt, az üdülések közel kétharmada 50 ezer forint alatti értéket képviselt.

A legolcsóbb foglalás 1 886 forint volt, míg a legdrágább 3,5 millió forint - ismertette a részleteket Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

A szálláshely kategóriák között továbbra is az apartman, panzió, vendégház a legnépszerűbb, a nyaralások közel kétharmada szólt ezek közül valamelyikre. A foglalások 25 százaléka apartmanra vonatkozott, a második legkeresettebb kategóriának a vendégház bizonyult 20,47 százalékkal, ezt követte a panzió 16,53 százalékkal. SZÉP-kártyával közel 20 százalékkal gyakrabban fizettek a harmadik negyedévben, tíz vendégből kettő így rendezte a számlát. A kártyahasználat átlagértéke is jelentősen emelkedett, a tavalyinál több mint 30 százalékkal magasabb, 81 066 forint volt.



A Szallas.hu adataiból az is jól látszik, hogy megnövekedett a mobilos felhasználók aránya: 2012-ben még alig 5 százalék volt a mobilos foglalások aránya, tavaly már a foglalások harmada érkezett mobiltelefonról, idén viszont minden második vendég okostelefonjáról intézte a szállás kiválasztását. A top települések élmezőnyében nem volt változás, idén is Siófok, Budapest és Hajdúszoboszló volt a nyár slágere. A lista többi szereplője is ismerős már, egyedül Zamárdi férkőzött fel új belépőként a tízes listára, s ezzel Balatonlellét szorította le onnan.

Megyék szerinti bontásban Somogy, Veszprém, Zala, Heves, Pest és Hajdú-Bihar fogadták a legtöbb turistát, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe a megyékbe. A külföldi úti célok közül jellemzően Horvátország, Lengyelország vagy Románia felé indultak nyaralni a magyarok a Szallas.hu adatai szerint. Horvátországba 27 százalékkal nőtt a foglalások száma az előző szezonhoz képest.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com