Közel 200 új munkahelyet teremtett Győrben a Nemak

Tovább folytatódik Győr városának rendkívül dinamikus és látványos fejlesztése, amely nem csak a város arculatán érződik, hanem megmutatkozik az új munkahelyek számában is. Az Új Magyarország fejlesztési terv forrásaiból ugyanis az elsősorban alumínium hengerfejek gyártására szakosodott Nemak Kft. közel kétszáz új munkalehetőséget teremtett.

Ezzel a teljesítménnyel a cég két év alatt megduplázta győri gyárának teljesítményét, ám Mersich Gábor gazdasági igazgató szerint a jövőben szeretnék hasonló ütemben folytatni különböző fejlesztéseiket.

A Nemak Kft. az Új Magyarország fejlesztési terv részeként egy 18 millió eurós beruházást valósított meg a győri ipari parkban, aminek részeként a vállalat eddigi gyáregységéhez egy újabb üzemcsarnok, valamint modern gépsorok is telepítve lettek az új munkaerők számára.

Ezzel a gyár 175 új dolgozónak tud biztos állást kínálni a jövőben, így immáron 800 fő fölé emelkedett a Nemak Kft. által foglalkoztatott munkások száma. A fejlesztések 2012-ben is tovább folytatódnak, a gazdasági igazgató elmondása szerint még idén szeretnének lezárni egy újabb komoly fejlesztést, amelynek keretein belül nem kevesebb, mint 10 millió eurós értékben vásárolnak újabb, korszerűbb és hatékonyabb gépeket a gyárnak, valamint építenek egy újabb csarnokot is, amelynek köszönhetően még az idén tovább bővülhet a cég által foglalkoztatottak köre.

Mindehhez az Új Széchenyi terv egyik pályázatán nyert 650 millió forintot a cég, amit teljes egészében beruházásra és fejlesztésre költenek, ezáltal pedig még az idén 2-300 ezerrel kibővülhet gyártókapacitásuk, amivel a Nemak egyrészt Európa egyik legjelentősebb hengerfejgyártójává lép elő, másrészt pedig – elsősorban az 50-60 milliárd forintos éves bevételnek köszönhetően – a győri régió egyik legfontosabb és legbefolyásosabb gazdasági tényezőjévé is válik.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com