Közel százezer fővel nőtt az álláskeresők száma januárban

Elképesztő mértékben megugrott a munkanélküliek aránya januárban a Nemzeti Munkaügyi Hivatal legfrissebb közleménye szerint. Az év első havában nyilvántartásba vett álláskeresők száma ugyanis elérte a 648 ezer főt, ami az egy hónappal korábbi értékekhez mérten 17,4 százalékos emelkedést jelent, ami lélekszámban kifejezve 96 ezer fős növekedés.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal írása szerint januárban általában mindig megnövekszik az álláskeresők száma, azonban a növekedés mértéke az idén lényegesen nagyobb volt, mint 2011-ben.

A hivatal álláspontja szerint a rendkívüli arányú emelkedés elsősorban az újabb recessziós hullámnak tudható be, aminek következtésben a munkáltatók több esetben is a létszámleépítéshez nyúltak, sőt, gyakran még a határozott idejű munkaszerződéssel bíró dolgozóiknak sem tudtak további munkát biztosítani. Az NMH szerint a januári időszakban a hagyományos közfoglalkoztatási feladatok szezonalitása miatt is emelkedni szokott az álláskeresők aránya.

A munkanélküliek egyébiránt a legnagyobb számban az Észak-Alföldön (24,4 százalék) és a Dél-Dunántúlon (20,7 százalék) jelentek meg. Rendkívül éles a különbség továbbra is a megyék között, az országos átlaghoz mérten (nagyjából 17 százalék) ugyanis 9 megyében emelkedett meg tartósan az álláskeresők aránya. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal elmondása szerint ez az emelkedés elsősorban szintén a közfoglalkoztatásra vezethető vissza, hiszen a téli időszakra kifutottak ezek a programok, de a hamarosan induló szezonnal újfent megnő majd a közfoglalkoztatottak száma, amivel a munkanélküliek aránya is részben normalizálódni fog.

A legtöbb álláskereső a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező rétegből kerül ki (42 százalék), míg a szakmunkásképző vagy szakiskolát végzett munkakeresők 30 százalékát, a szakközépiskolát végzett érettségizettek 14 százalékát, a gimnáziumot végzettek 9 százalékát, a diplomások pedig 5 százalékát teszik ki a hazai munkanélkülieknek.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com