Közgazdász: a piac már beárazta Magyarországot befektetésre ajánlottként
A piacok már rég beárazták Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába - mondta Lentner Csaba közgazdász szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
A szakembert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő nem hajtott végre államadós-osztályzati felülvizsgálatot Magyarország esetében. A Moody's listáján Magyarország szuverén adósosztályzata így továbbra is "Ba1", stabil kilátással.
Lentner Csaba hangsúlyozta: a magyar gazdasági növekedés tartós, az államadósság folyamatosan csökken, így nem véletlen, hogy Magyarország kilátásait mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő pozitív tartományban tartja. A műsorban téma volt a görög adósságválság is, amelyről a közgazdász azt mondta: a görögök - az éjszakai parlamenti döntéssel - újabb ígéretet tettek a hitelezőiknek. Szerinte azonban e mögött időhúzás állhat, az elfogadott megszorító csomagot "fizikai képtelenség" betartani.
"A görög dráma évekig fog még folytatódni" - vélekedett Lentner Csaba, aki azonban úgy látja, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is mindent elnéz majd Görögországnak, hogy az bennmaradjon a monetáris zónában, és az EU déli bástyájaként stabil geopolitikai szerepet töltsön be a térségben.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások