Közmunkaprogram: konténervárosokban rendőrfelügyelettel

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a kormány tervei szerint hamarosan százezreket fognak bevonni a közfoglakoztatásba. A munkások konténervárosokban laknak majd és volt nyugdíjas rendőrök irányítják a munkát...

Orbán Viktor számtalanszor hangsúlyozta, hogy segély helyett munkát kell az emberek kezébe adni. A napvilágra került tervek szerint az állástalanokat elsősorban építkezéseknél fogják alkalmazni: ők fognak utakat és stadionokat építeni hazánkban.

A dolgozók mellett a korkedvezményes nyugdíjuktól megfosztott rendőröknek is jut majd szerep. Pintér Sándor elmondta, hogy ez nem megfigyelői státust lesz, hanem vezénylés, irányítás és szervezés.


Közmunkaprogram rendőrfelügyelettel


Már 2012-től is százezer ember kerül bevonásra a közmunkaprogramokba, míg ez a szám 2014-től háromszázezerre fog nőni. A Bors értesülései szerint kétkezi munkát használnak majd modern gépek helyett. Ilyen projekt lesz előreláthatóan a Puskás Ferenc-stadion felújítása, az új debreceni aréna, a beregi víztározó, a kulcsi löszfal. Ezen kívül lesz erdőtelepítés, több száz kilométernyi útépítés és felújítás. Ezen kívül a közfoglalkoztatottakat kikölcsönözhetik majd a civil szervezetek, az egyházak, az önkormányzatok, és a nonprofit gazdasági társaságok is.

A közmunkatervek között szerepel, hogy ha több, mint hat órát kell utaznia a közmunkásnak egy nap akkor főleg konténervárosokban fognak nekik szállást adni. Nagyjából minden 4 munkásra fog jutni egy irányító, pl. a beregi víztározón dolgozó 8000-en munkás mellé 2500 volt egyenruhás jut majd, míg az erdőtelepítésnél 5500 közmunkás lesz 1400 irányítóval. A közfoglalkoztatási hírek, tervek alapján a közmunkabér kevesebb lesz, mint a jelenlegi minimálbér, de több lesz mint a segély. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com