Közpénzeket érintő, kiterjedt kartellt tárt föl a GVH

Forgalomtechnikai tenderekben érdekelt vállalkozások kartellje miatt csaknem 300 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), számos érintettnek büntetőjogi következményekkel is szembe kellett néznie - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Rigó Csaba Balázs elnök.Az ország egészét lefedő, sorozatos összejátszásokban 17 cég vett részt, 2012 és 2014 között osztották föl egymás között az útjelfestési és közúti táblázási tevékenységeket. A vizsgálat rendkívül bonyolult volt, 8 év kellett a lezárásához.

A kartell nem csupán a versenyjogot érintette, számos eleme bűncselekménynek is minősült a Fővárosi Törvényszék döntése alapján - mondta a GVH elnöke.
    

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy a közpénzeket érintő kartell a legsúlyosabb versenykorlátozó magatartás, a GVH ezért kiemelt figyelmet fordít ezek felderítésére, a tiltott összejátszások leleplezésére. 2021-ben több mint 16 milliárd forintos bírságot szabott ki 39 vállalkozásra ilyen esetek miatt, ez volt a hatóság 30 éves történetének rekordja. A versenykorlátozó eljárások feltárására tavaly ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak, a versenyfelügyeleti bírságok 80 százaléka ilyen ügyek következménye volt. A kartellek vizsgálata idén sem szorult háttérbe, így tavasszal kiderült, hogy a BKV menetrend szerinti hajójáratainak üzemeltetését 4 vállalkozás jogsértő együttműködéssel próbálta elnyerni - tette hozzá.
    

A GVH elnöke közölte, hogy jelenleg többek között építőipari ügyekben vizsgálódnak, kartell és erőfölénnyel visszaélés gyanúja miatt. A jogsértések feltárása a tisztességes piaci viszonyok érdekében folytatódik, a hatóság nem hagy kiskaput a versenykorlátozó magatartásnak - jelentette ki Rigó Csaba Balázs. Váczi Nóra, a GVH versenytanácsának tagja a bemutatott kartellügy részleteit ismertetve közölte, hogy egy másik ügyben lefoglalt bizonyítékok vezettek az eset nyomára. Az érintettek egyeztették egymással az ajánlatadói magatartásukat, a nyertes személyét, ajánlati áraikat, hogy a piaci részesedéseiket megőrizzék. A versenyhatóság csaknem 100 tendert vizsgált az eset kapcsán, 65-nél be is bizonyosodott a jogsértő jelleg, ezek összértéke csaknem 1,5 milliárd forint.
    

A jogsértést 8 vállalkozás ismerte el egyezségi eljárás keretében vagy azon kívül. Az érintettek közül ketten összesen 10,5 millió forint értékű jóvátétel megfizetését vállalták. Az ilyen esetekben az együttműködést a GVH figyelembe veheti a bírság összegének megállapításakor, és az érintettek mentesülhetnek a közbeszerzések alóli kizárásból is. A versenyhatóság végül a 17 cégre összesen 284,8 millió forint bírságot szabott ki - mondta Váczi Nóra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com