Közzétette a NAK a földadásvételi szerződések alapját képező árakat

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közzétette a honlapján a helyben szokásos értékesítési árakat, amelyeket a földadásvételi szerződések értékelésekor a helyi földbizottságoknak alapul kell venniük - közölte a NAK kedden az MTI-vel.A földforgalmi törvény hétfő óta hatályos módosítása szerint az erdőnek nem minősülő földterület ára nem haladhatja meg 10 százaléknál nagyobb mértékben az adásvételi szerződés előtti naptári év helyben szokásos átlagos forgalmi értékét - indokolták az adatok közzétételét.
    

Nagyobb mértékben csak alapos indokkal lehet eltérni ettől, szerződésbe foglalva. Ilyen lehet a közlemény szerint a földterület fekvése, elhelyezkedése, megközelíthetősége, kedvező domborzati és lejtésviszonya, vízjárási rendezettsége, jó kultúrállapota, öntözhetősége, művelhetőség szempontjából kedvező alakja. A NAK honlapján elhelyezett kereső nyilvános, település és a művelési ág feltüntetését követően mind hektárra, mind aranykoronára lebontva megjeleníti a helyben szokásos forgalmi értéket - írták.
    

A helyi földbizottságok a földforgalmi törvény 2014-es hatályba lépése óta értékelik, hogy az adásvételi szerződésekben foglalt ár arányban áll-e a föld forgalmi értékével. A mostani változás a NAK szerint megfelel a gazdálkodók elvárásainak, egyszerűsítheti az eljárásokat, és objektívebb adatokat eredményez, mint a korábbi rendszer, amely a 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képességet vette alapul. Az adatok számításának módszertanát az Agrárminisztérium (AM) hagyta jóvá - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com