KPMG: a feltörekvő magyar vállatoknak 2026-ban kell először közzétenni a fenntarthatósági jelentésüket

A feltörekvő magyar vállatoknak 2026-ban kell először közzétenniük az Európai Unió által előírt fenntarthatósági jelentés rendszere (CSRD) alapján készített beszámolóikat a 2025. évi eredményeiről - hívta fel a figyelmet a KPMG nemzetközi tanácsadó cég az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.Hangsúlyozták, a felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretrendszerek kialakítása hosszadalmas, és gyakran beruházásigényes folyamat. A CSRD kritériumrendszere alapján erre azok a magyar vállalkozások lesznek kötelezettek, amelyek a legalább 250 foglalkoztatott, 40 millió euró árbevétel, illetve 20 millió eurós mérlegfőösszeg hármas kritériumrendszerből két feltételt teljesítenek. Ez lényegében egybeesik az Európai Unió középvállalkozás kategóriájának beugró szintjével - írják a közleményben.
    

Ez legalább 1000-1500 magyar céget jelent, de a fenntarthatósági jelentések térhódítása az ezt következő években tovább terjedhet. A KPMG szakértői szerint ez a kötelezettség leginkább a feltörekvő magyar tulajdonú cégeknek, zömmel családi vállalkozásoknak okoz majd komoly fejtörést, mivel a multinacionális cégek magyarországi leányvállalatai az anyacégek jelentéstételi kötelezettsége miatt már ma készítenek fenntarthatósági jelentést, vagy legalább szolgáltatnak adatokat a működésükről az anyavállalat sztenderdjei alapján - hívta fel a figyelmet a KPMG.
    

A közleményben rámutattak arra is, hogy Magyarországon a pénzintézeteket és a tőzsdei cégeket korábban érte el a fenntarthatósági jelentések készítésének kötelezettsége, nekik már a 2024-es eredményekről is kell fenntarthatósági jelentést közzétenniük 2025-ben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com