KPMG: már nem vonzó az ingatlanbefektetés, az IT és az egészségügy az új "kedvenc" ágazat

A jelenlegi árazási szinteken már nem igazán vonzóak az üzleti célú ingatlanok a befektetők többsége szerint, míg az IT szektorba és az egészségügybe történő befektetések jól jövedelmezhetnek a közeljövőben - derül ki a KPMG befektetői körben végzett felméréséből, amit a könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfőn juttatott el az MTI-hez.A KPMG 2019 elején, a magyarországi tranzakciós piacról készített felmérésekor több mint 20, meghatározó pénzügyi illetve szakmai befektető képviselőjét kérdezte meg.

    
A KPMG felmérése szerint miközben a lakóingatlanok piacán újabb és újabb rekordok dőlnek meg, a professzionális befektetők már nem tartják az átlagosnál vonzóbb iparágnak az ingatlanszektort. Jelzésértékű, hogy míg 2017-ben a magyarországi befektetések 2,7 milliárd euróra becsült összegének még több mint kétharmadát lehetett az ingatlanpiachoz kötni, addig 2018-ban ez az arány már alig haladta meg a 4,6 milliárd eurós összes befektetés egyharmadát, a tranzakciós piac nagyságáról publikált friss adatok alapján. Ugyanakkor az IT és az egészségügyi szektorokat az átlaghoz képest sokkal vonzóbbnak látják a befektetők, összességében közel 70 százalékuk nyilatkozott pozitívan ezekről az ágazatokról.
    

Magyarországon egy átlagos tranzakciós folyamat - a lehetséges üzleti partnerek első kapcsolatfelvételétől az adásvételi szerződés aláírásáig - közel 6 hónapig tart, az esetek közel 60 százalékánál nincs versenyhelyzet, az eladó kizárólag egy befektetővel tárgyal - derül ki a felmérésből. A globális tanácsadócég által készített kutatás eredményei megerősítik, hogy a stratégiai befektetőnek tekinthető vállalatok leginkább olyan felvásárlási célpontot keresnek, amellyel diverzifikálhatják, illetve jól kiegészíthetik meglévő portfóliójukat.


Ezzel szemben a pénzügyi befektetőknél (főleg a magán- és kockázati tőke alapkezelő cégek esetében) a célpont későbbi eladásával elérhető nyereség a domináns kiválasztási szempont. Más szempontok is hangsúlyos szerepet kaphatnak, például a stratégiai befektetők negyede a pénzügyi befektetőkhöz hasonlóan mérlegeli azt is, hogy az adott befektetéstől később milyen áron tudna megválni, vagy a pénzügyi befektető azért vesz meg egy céget, mert annak tevékenysége jól összehangolható egy már meglevő érdekeltségével és együtt majd jobb áron értékesíthetőek.
    

A KPMG közleménye idézi Palotai Zsoltot, a KPMG tranzakciós tanácsadás részlegének partnerét, aki rámutatott: "a formálódó tranzakciók meghiúsulásának legjellemzőbb oka, hogy az eladó túl magas vételárat vár el, emellett viszonylag gyakran köthető a kudarc az átvilágítási folyamat során azonosított jelentős problémákhoz és az akvizíciós célpont tranzakcióra való felkészületlenségéhez is".
   

Hozzátette: ami a vételárat illeti, a pénzügyi és stratégiai befektetők egybehangzó véleménye, hogy a legfontosabb tényező a növekedési potenciál. A potenciális költségmegtakarítást jellemzően csak a stratégiai befektetők veszik figyelembe, a pénzügyi befektetőknél ez csak akkor lenne érvényesíthető, ha a befektetési portfoliójukban lenne már a célponttal vertikálisan vagy horizontálisan összevonható portfólióelem - olvasható a KPMG közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com