KSH: 1 százalék alá csökkent a devizaalapú lakáshitel-állomány az első fél évben

A devizaalapú lakáshitel-állomány a forintosításnak köszönhetően a 2014. végi 3070 milliárd forintról az idén az első fél évben 26 milliárd forintra csökkent, a lakáshitel-állományon belül aránya a 2014-ben mért 52- százalékról 1 százalék alá esett - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján megjelent jelentésben.

Ezzel együtt a forinthitelek aránya a tavaly év végi 48 százalékról, 2015 június végére megközelítőleg 100 százalékra emelkedett.

ksh

A közlemény szerint az első hat hónapban lakossági lakáshitelezési tevékenységet folytató pénzintézetek köréből 30 bank, 3 jelzáloghitel-intézet, 112 takarék- és hitelszövetkezet, valamint 2 lakás-takarékpénztár szolgáltatott adatokat.

Kiemelték: a teljes hitelállomány összegének 64 százaléka a bankoknál, 27 százaléka a jelzáloghitel-intézeteknél koncentrálódik, a lakás-takarékpénztáraknál több mint 6 százaléka, a takarék- és a hitelszövetkezeteknél 3 százaléka van.

A hitelek minősítése szerint a fennálló szerződések 78 százaléka problémamentes volt, 12 százaléka külön figyelendő, 2,4 százaléka pedig átlag alatti minősítést kapott - írták.

Az idén júniusban 84 ezer adós törlesztési késedelme 31-60 nap között volt, 65 ezer adósnak azonban a 61 napot is meghaladta.

A KSH adatai alapján az első fél évben 140 millió forint értékben, több mint 31 ezer lakáshitelt folyósítottak, ami a hitelek számában 5 százalékos csökkenést, a hitelek összegében viszont 30 százalékos emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

A lakáshitelezésben továbbra is a használt lakások vásárlása dominál, a 2015 január-júniusi időszakban a használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek összege 105 milliárd forintra nőtt, amely 38 százalékkal magasabb a 2014 azonos időszakinál - olvasható a közleményben.

Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma bár 46 százalékkal csökkent, ugyanakkor egy új lakás vásárlására folyósított hitel összege átlagosan 3,6-ről 5,7 millió forintra nőtt.

A lakáscélú hitelek átlagos futamideje 2014 első felében még 13,4 év volt, 2015 közepére azonban már megközelítette a 14 évet. A lakásépítési hitelek futamideje a leghosszabb, közel 17 év, ezt az új lakások vásárlására folyósított hitelek követik 15,6 évvel, de a futamidő a használt lakások hiteleinél is gyakran meghaladja a 14 évet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com