KSH: 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az első negyedévben

Az első negyedévben a bruttó átlagkereset 316 268 forint, a nettó 210 318 forint volt a családi kedvezmény nélkül. Idén a kétgyermekes családok családi adókedvezménye tovább emelkedett, a kedvezményt is figyelembe véve az átlagos nettó kereset 218 900 forintra becsülhető - közölte a KSH.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá jelentésében a KSH.

A vállalkozásoknál a teljes munkaidőben alkalmazásban állók keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva márciusban 9,4, az első negyedévben 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az alkalmazásban állók létszáma 94 ezerrel - 3,2 százalékkal nőtt tavaly márciushoz viszonyítva. A fizikai munkára alkalmazottak keresete 11,2 százalékkal volt magasabb, a szellemi foglalkozásuaké 6,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.



A költségvetési szektorban 18,1 százalékkal emelkedtek a keresetek, amiben az is megjelent, hogy tavalyhoz képest az idén márciusban 460 százalékkal nagyobb, átlagosan 30 ezer forint, egyszeri kifizetések - prémiumok, jutalmak - történtek. A költségvetési szektorban alkalmazottak létszáma - egyébként - 11 ezerrel (1,6 százalékkal) meghaladta az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresete 8,7 százalékkal nőtt a feldolgozóiparban és 11,0 százalékkal az építőiparban.

Az idegenforgalomban és vendéglátásban 10,7 százalékkal nőttek a keresetek, az ingatlanügyletek területén viszont 18,0 százalékos volt az emelkedés. A közigazgatás, védelem területén 28,7 százalékkal emelkedett az átlagkereset egy év alatt, az egészségügyben 17,8 százalékos növekedést jelzett a statisztika, a szociális ellátásban és az oktatásban egyformán 8,2 százalékkal voltak magasabbak a keresetek a tavaly márciusinál.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com