KSH: 19 százalékkal nőtt az építőipar termelése az első fél évben (2. rész)

Júniusban az építőipari termelés a nyers adatok szerint 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a májusi 15,3 százalékos emelkedés után.Az előző havihoz mérten 7,2 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés. Az első fél évben 19,1 százalékos volt az építőipari termelés növekedése az előző év azonos időszakához mérve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

   
Júniusban az épületek építésének volumene 15,2, az egyéb építményeké 48,8 százalékkal nőtt. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések hozták a növekedést. Az első fél évben 13,9 százalékkal nőtt az épületek építése és 28,0 százalékkal az egyéb építményeké.
    

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, bár az  új szerződések volumene júniusban mindössze 0,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Az épületek építésére kötött új szerződések 12,1 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusi adattól, ezzel együtt is a teljes szerződésállomány 7,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésére 8,1 százalékkal több új szerződést kötöttek, ezen belül különösen nagy értékűeket a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Ezzel az egyéb építmények június végi szerződésállománya 82,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintet.
    

A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 2,3 százalékkal voltak magasabbak. Éves összevetésben az épületek építésében 11,7, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,9, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 9,3 százalékkal nőttek az árak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com