KSH: 2,8 százalékos volt a kormányzati szektor első fél évi GDP-arányos hiánya

A második negyedévben 371 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint. Az egyenleg 282 milliárd forinttal, 2,5 százalékponttal javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezzel együtt az első félévben 893 milliárd forint, a GDP 2,8 százaléka volt a kormányzati szektor nettó hitelfelvétele 627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,9 százalékponttal kisebb mint a múlt év azonos időszakában - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A bevételek 1313 milliárd forinttal, 24,1 százalékkal, a kiadások 1031 milliárd forinttal, 16,9 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévihez hasonlítva.

A félévben pedig a bevételek 2838 milliárd forinttal, 27,1 százalékkal nőttek, a kiadások 2211 milliárd forinttal, 18,4 százalékkal emelkedtek.
    

Az első félévi bevételek között legnagyobb összeggel, 873 milliárd forinttal, 19,4 százalékkal a termelési adók bővültek, amelyen belül 664 milliárd forint (27,0 százalék) volt az áfabevétel növekedése. A jövedelemadó-bevételek 855 milliárd forinttal, 57,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, elsősorban a gyermekes családoknak történt személyijövedelemadó-visszatérítés eredményszemléletű elszámolása következtében.
    

A társadalombiztosítási hozzájárulások 338 milliárd forinttal, 12,1 százalékkal lettek magasabbak. Az egyéb bevételek 772 milliárd forinttal, 46,0 százalékkal növekedtek. A kiadások 2211 milliárd forinttal, 18,4 százalékkal emelkedtek. A kifizetett munkavállalói jövedelem 535 milliárd forint (18,5 százalék), a pénzbeni társadalmi juttatások 503 milliárd forint (17,5 százalék) emelkedést mutattak.


A folyó termelőfelhasználás 296 milliárd forinttal, 14,5 százalékkal, a kamatkiadások pedig 190 milliárd forinttal, 31,8 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 84 milliárd forinttal, 7,0 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 604 milliárd forinttal, 25,2 százalékkal lettek magasabbak - közölte a KSH.
    

A most kiadott jelentésében a KSH felülvizsgálta a tavalyi adatokat és a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure - EDP) szóló jogszabály alapján az előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor tavalyi hiánya 3938 milliárd forint volt, 195 milliárd forinttal több az áprilisban publikált EDP-jelentésben közöltnél. A GDP arányos deficit 6,8 százalék helyett 7,1 százalék lett. A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2021 végén 42 352 milliárd forint volt, mindössze 62 milliárd forinttal kevesebb a korábban közöltnél, így a GDP arányában áprilisban közölt 76,8 százalék nem változott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com