KSH: 2016-ban 20 százalékkal csökkent a beruházások volumene

A költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben, míg az uniós források által kevésbé érintett területeken növekedés mutatkozott.

A vállalkozásoknál eszközölt beruházások a negyedik negyedévben 5,9, az egész évben 8,9 százalékkal csökkentek, a költségvetési szerveknél 71,0, illetve 62,7 százalékos volt a visszaesés.



Míg a 2015 végi bázisidőszakban a 2007-2013-as uniós költségvetési periódus projektjeinek záró munkálatai kiemelkedő - az egy évvel korábbit 13,7 százalékkal felül múló - beruházási teljesítményt hoztak, a múlt év végén kifizetett, a 2014-2020-as ciklushoz tartozó, jelentős összértékű projektek többsége még nem realizálódott - állapította meg jelentésében a KSH.

A gép- és berendezésberuházások volumene 17,7, az építéseké 30,2 százalékkal esett vissza a negyedik negyedévben, és 6,6 százalékkal, illetve 31,7 százalékkal az év egészét tekintve. A feldolgozóiparban a negyedik negyedévben 2,3, az egész évben 7,0, százalékkal nőttek a beruházások. Jelentősen emelkedett a tárgyi eszközökbe befektetett összeg a gumi és a műanyag, az élelmiszerek és italok gyártásában, de a fafeldolgozás és a gyógyszergyártás területén is. Az építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek beruházásai 14,5 százalékkal csökkentek a negyedik negyedévben és 10,6 százalékkal 2016-ban.

A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházási teljesítménye - elsősorban az egyéni gazdaságok kisebb aktivitásából fakadóan - 5,2, illetve 7,5 százalékkal csökkent. A kereskedelem, gépjárműjavításban 10,0 százalékkal bővültek a beruházások az előző évihez képest, beleértve a negyedik negyedévi 14,0 százalékos növekedést.
A negyedik negyedévben az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő fejlesztési projektek hiánya miatt legnagyobb mértékben - 87 százalékkal - ezen a területen hanyatlottak vissza a beruházások és az egész évben is 81,5 százalékos volt a zsugorodás. Az uniós források felhasználásával megvalósított fejlesztések 2015. végi befejeződésével drasztikusan csökkentek a beruházások a humán egészségügyi és szociális ellátásban (85,6 százalékkal), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban (55,9 százalékkal), valamint az oktatásban (57,8 százalékkal). Ezeken a területeken 74,9, 45,9, és 74,9 százalékos volt az egész éves visszaesés.

A városi tömegközlekedéssel és a vasúti szállítással kapcsolatos szűkösebb fejlesztési források miatt is a negyedik negyedévben 31,1, az egész évben 42,1 százalékkal esett vissza a beruházások volumene a szállítás, raktározás terén.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com