KSH: 2025 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,6 százalékkal meghaladta a 2024. harmadik negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 harmadik negyedévében a nyers adatok, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 0,6 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit - erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye stagnált. 2025 első három negyedévében a GDP a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta a 2024 azonos időszakit.

A termelési oldalon az építőipar hozzáadott értéke 2,6 százalékkal felülmúlta az előző év harmadik negyedévit. Az ipar teljesítménye 1,7, azon belül a feldolgozóiparé 0,8 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű gyártása járult hozzá a teljesítmény szűküléséhez, illetve a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A KSH kiemelte: a szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,5 százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedés (3,8 százalék) a pénzügyi, biztosítási tevékenység nemzetgazdasági ágban következett be.

A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 3,0, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, valamint az oktatás hozzáadott értéke egyaránt 2,9 százalékkal bővült. A kereskedelem teljesítménye 2,6, a humánegészségügyi, szociális ellátásé 2,3, az információ, kommunikációé 1,7 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás ág hozzáadott értéke 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatások teljesítménye 0,1, az ingatlanügyleteké 0,3, a közigazgatásé 0,6 százalékkal csökkent.

A bruttó hazai termék 2025. harmadik negyedévi 0,6 százalékos növekedéséhez legnagyobb mértékben a szolgáltatások teljesítménye járult hozzá pozitívan (0,9 százalékponttal), azon belül leginkább a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység és a kereskedelem ágak (egyaránt 0,2 százalékponttal). Az építőipar teljesítménye 0,1 százalékponttal segítette a növekedést, míg az iparé 0,3, a mezőgazdaságé 0,2 százalékponttal mérsékelte a nemzetgazdaság teljesítményét. A termékadók és -támogatások egyenlege 0,1 százalékponttal emelte a GDP volumenét.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,6 százalékkal emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,2 százalékkal nagyobb lett. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden csoportban nőtt: a tartós termékek esetében 8,2, a féltartósok esetében 4,1, a nem tartósok esetében 2,3, a szolgáltatások esetében 2,6 százalékkal.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,6 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 6,3 százalékkal alacsonyabb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,0 százalékkal nőtt. A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a harmadik negyedévben 3,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az építési beruházások volumene mérséklődött, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A bruttó felhalmozás 11,5 százalékkal nagyobb lett az előző év azonos időszakához mérten. A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a harmadik negyedévben 3,9 százalékkal bővült - összegezte a KSH.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1045 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene 0,6 százalékkal mérséklődött, míg az importé 3,9 százalékkal magasabb lett. A külkereskedelem majdnem 80 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 0,8 százalékkal csökkent, míg a behozatal 6,5 százalékkal emelkedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 0,8 százalékkal, importja 7,4 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2025. harmadik negyedévi, 0,6 százalékos bővüléséhez a végső fogyasztás 0,4, a bruttó felhalmozás 3,5 százalékponttal járult hozzá, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 3,3 százalékponttal lassította a gazdasági teljesítményt.

Az előző negyedévhez képest 2025 harmadik negyedévében, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 1,0, az iparé és a szolgáltatásoké pedig egyaránt 0,3 százalékkal nőtt. Az építőipar teljesítménye 4,0 százalékkal csökkent.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,5 százalékkal emelkedett, míg a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatásoké és a közösségi fogyasztásé 0,3 és 1,3 százalékkal csökkent. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 0,4 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az import volumene 2,9 százalékkal, az exporté 0,4 százalékkal magasabb lett - közölte a KSH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com