KSH: 21 százalékkal nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

Az előző évben a k+f ráfordítások a GDP 1,22 százalékát tették ki, a kutatás-fejlesztésre költött 427 milliárd forint 8,8 százalékkal elmaradt a 2015. évitől. A k+f ráfordítások uniós átlaga 2016-ban a GDP 2,03 százaléka volt.

A 2000-es években csatlakozott országok közül Magyarországot Szlovénia (2,00 százalék), Csehország (1,68 százalék) és Észtország (1,28 százalék) előzte meg, míg a legtöbbet Németországban és Ausztriában (a GDP arányában 2,75-3,25 százalék) fordították kutatás-fejlesztésre.

A tavalyi évben a kutatás-fejlesztési ráfordításokon belül a 85 százalékos meghatározó súlyt képviselő költségek 17, míg a 15 százalékos részarányú beruházások csaknem 54 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest.



A kutatás-fejlesztési ráfordítás mintegy 74 százaléka a vállalkozások, 13-13 százaléka pedig a felsőoktatási, valamint a kutató-fejlesztőintézetek és egyéb költségvetési kutatóhelyek tevékenységéből származott. A 2016 végén kiosztott pályázati források jelentős részének 2017-ben történt felhasználása miatt az állami költségvetési finanszírozású kutatási ráfordítások emelkedtek a legnagyobb mértékben, folyó áron közel 53 milliárd forinttal, 47 százalékkal. A vállalkozási forrásból finanszírozott k+f-ráfordítások 31 milliárd forinttal, 13 százalékkal nőttek, míg a nonprofit források összege csökkent, egy év alatt 10,5 százalékkal.

A kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók létszámának 2014 óta tartó csökkenő tendenciája tavaly megállt, és növekedésbe fordult át. Az előző évihez képest 14 százalékkal több, 3,1 ezer kutatóhely működött Magyarországon. A k+f-tevékenységgel foglalkozók tényleges létszáma 61 ezer volt, egy év alatt 12 százalékkal emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com