KSH: 22 ezer euró volt az egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson 2020-ban

Magyarország folyó áron számított bruttó hazai terméke (GDP) 2020-ban 11,5 milliárd forint híján 48 ezer milliárd forint volt, változatlan árakon számítva 4,7 százalékkal csökkent az előző évihez viszonyítva. Az egy főre jutó bruttó hazai termék összege 4,922 millió forint, vásárlóerő-paritáson számolva 22 ezer 216 euró volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberben felülvizsgált, de még mindig előzetes adataiból.A revízió eredményeként a folyó áron számolt GDP 245 milliárd forinttal nőtt, az előző évhez mért visszaesés 0,3 százalékponttal 4,7 százalékosra csökkent.     A kormányzati szektor ESA 2010-es uniós módszertan szerint számított hiánya a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 3,823 ezer milliárd forint, a GDP 8,0 százaléka volt, a korábban közölt 8,1 százalékkal szemben.
    

A túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure - EDP) szóló és az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak szeptember végén megküldött jelentés szerint az idei évben a GDP nominális értéke 54 359 milliárd forintra várható, ami folyó áron 13,3 százalékos növekedést jelent. Az államháztartás uniós módszertan szerint számolt eredményszemléletű deficitje pedig 4079 milliárd forintra emelkedhet, ami 7,5 százalékos GDP-arányos hiánynak felel meg.


Az EDP jelentés szerint a névértéken számolt konszolidált, úgynevezett maastrichti bruttó államadósság az év végére 43 195 milliárd forintot érhet el, ami a GDP arányában 79,5 százaléknak felel meg az egy évvel korábbi 38 417 milliárd forinttal és 80,1 százalékkal szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com