KSH: 3,1 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termelés 2018-ban (2. rész)

A mezőgazdasági termelés 3,1 százalékkal nőtt ebben az évben a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után. A növénytermesztés kibocsátása 1,8 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 7,1 százalékos, illetve 3,4 százalékos csökkenést regisztrált a statisztika - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A mezőgazdasági termékek éves átlagos áremelkedését 1,4 százalékosra tette első becslésében a KSH, így a termelés értéke folyó áron 4,5 százalékkal,  2710,8 milliárd forintra nőtt a szolgáltatásokkal és a másodlagos tevékenységekkel együtt számolva.


    
A mezőgazdaság folyó termelő felhasználása változatlan áron 1,8 százalékkal, a 4,1 százalékos áremelkedéssel számolva folyó áron 6,0 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaságnak a bruttó hazai termék (GDP) számításához hozzáadott érték alapon számolt idei egész éves teljesítményét 4,8 százalékkal többre becsüli a KSH a múlt évinél, ami lényegesen jobb az idei első háromnegyedévi GDP jelentésben közölt 2,4 százalékosnál a tavalyi 8,1 százalékos visszaesés után. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 3,9 százalékkal visszaesett.
    

A gabonafélék kibocsátása összességében 5,0 százalékkal nőtt, a tavalyi 15,5 százalékos zuhanás után. A kukorica termése jelentősen emelkedett, a búzáé a tavalyi szinten maradt. A takarmánynövények kibocsátása 2,6, a gyümölcsféléké 10,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a burgonyáé változatlan maradt. A kertészeti termékek termelése 3,0 százalékkal csökkent - a paradicsom termelésének növekedése csak mérsékelni tudta a visszaesést.
    

Az élő állatok tenyésztésében 8,1 százalékos volt a termelési volumen növekedése, az állati termékekből 0,6 százalékkal volt nagyobb a kibocsátás volumene. Az összes megfigyelt állatfaj kibocsátása növekedett, a legnagyobb mértékben a baromfié. Az állati termékek közül a tej kibocsátása kismértékben emelkedett, a tojásé lényegében változatlan maradt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com